– Nem nyugszik a Sátán – csóválta a fejét bosszúsan Antall József, miközben szokása szerint a magyar sajtót olvasgatta.

– Minek gyötröd magad vele? – kérdezte Csurka. – Én egyébként nem is értem, miért járnak ide is ezek a lapok!

– Ezt hallgassa meg, miniszterelnök úr! – kiáltott közbe Csontos János, aki az internetet böngészte.

 – Gönczről nevezik el az Árpád-hídi metrómegállót. Itt ugyan az ilyesmi nehezen értelmezhető, de azért Antall mégis felháborodva lépett oda, és a monitorra pillantott.

– Hát ezek nem értettek meg semmit a világból! Még mindig nem fogják fel, mi történt velük az elmúlt harminc évben.

– Majd ha színről színre látnak, akkor könnyebb lesz – vigasztalta őket a mindig mosolygós Placid tya.

– Mit tett ez a Göncz a honért? – kérdezte váratlanul Zrínyi, a szigetvári hős.

Valaki megtalálta az adatbankban a kartonját, felolvasta: Patkány volt a neve a börtönbe, de nem hiányoznak oldalak.

– Egy titkos paktumnak köszönhetően köztársasági elnök lett. Attól kezdve folyamatosan gáncsolta a demokratikusan megválasztott kormány intézkedéseit, támogatta a taxisok puccskísérletét, a nemzet érdekei helyett az SZDSZ-ét tartotta mindig szem előtt. Külföldön hazug módon rágalmazta az országot, nagy szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás félbemaradt. Akkor lett igazán elemében, amikor ’94-ben visszatértek a komcsik a hatalomba. Velük aztán nem is konfrontálódott.

– Nahát, ez már igazán furcsa! – vélekedett a másik Zrínyi, a költő. – Itt van Dobó Pista, aki megállította a törököket. Ott ül az a nagyszerű püspök, Apor Vilmos, aki meghalt a nők becsületéért. Vagy az a fiatal gyerek, aki dacosan szembeszállt a népe hóhéraival, és feláldozta ifjú letét. Azoknak van-e metrómegállója?

– Visszatetsző – vélte az első miniszterelnök, Batthyány –, hogy mi, metrómegálló-névadók egy sorban szerepeljünk egy ilyen alakkal. Miféle üzenete lesz ennek? Ugyanazt a példát adja a Szózat költője, a Haza Bölcse, mint a rendszerváltás elárulója? Kálvinnak is van megállója! – érvelt Pázmány –, mindjárt a Szent Gellért után.

 – Az egészen más – tett igazságot Rákóczi. – Az éppen olyan, mint Kossuth és Széchenyi. Mindkettőnek van tere, pedig sokat civakodtak egymással. De mind a ketten a nemzet nagyjai. Amit eddig hallottam, abból úgy érzem, erről a Gönczről nincsen közmegegyezés.

 – Hát kérdezzük meg őt is – javasolta Szent István. – Láttátok valahol? A fejüket rázták.

 – Itt nincs, az biztos.