Alulról minden másképp látszik, ám felülről még az sem.

Periszkóp

Periszkóp

Marjai László tollából: Magyarjárás a mongoloknak?

2020. október 24. - Periszkóp

masodik_tatarjaras.jpgNagyjából egy évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfival, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában,többek között Mongóliában.
Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott:  „A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a magyaroktól kapott ki.”
Amit mondott, az szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Nem értettem az egészet. Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat. Utánajártam: A mongolok igenis jól tanítják!
Egyet azért biztosra vettem: 1241 április 11-én nem vertük meg a mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást, mint ahogy azt tanultuk. 


Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást, ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a sugallata: "Dzsingisz Kán unokája Batu kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderőt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd
a betelepülő szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár száz évvel később magyarul beszélhessenek.

Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva otthon meghalt Dzsingisz Kán, Batu kán nagyapja, így az országból viharos gyorsasággal kivonultak!"


Kivonulásuknak valós okai a következők:

1./ Igen sok harcosuk odaveszett a magyarországi hadjárataikban.

2./ Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat élén visszafoglalta a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket. 
3./ Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Pl.: Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala,Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)

 4./ A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.


Most jön a lényeg, ha időben előrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy: Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével - az Aranyhordával - indult a magyarok ellen (a 2.tatárjárás). A magyarok Pestnél, a IV. Lászlóhoz csatlakozott kunokkal hülyére verték a nagy túlerővel rendelkező mongol sereget, majd a Keleti-Kárpátok szorosain át kiűzték őket.


Torockónál pedig a Székelyek segítségével győztek, és az utolsó túlélő mongolt is kiűzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is elzavarta őket.
Ezt a Mongolok Magyar járásnak hívják.


Van egy másik megjegyzésük is:
- ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a népességükhöz képest, akkor a válasz a  következő: Visszavárjuk a hős A Magyarokat!


Marjai László, Budapest

„Jaj annak a népnek, amelynek történetét az ellenségei írják!” (Caius Suetonius)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://periszkop.blog.hu/api/trackback/id/tr6616256352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása