A rendszerváltás folyamatában óriási veszélyt jelent, ha olyan fogalmi meghatározásokkal élünk, melyek valódi tartalmát nem tudjuk; ha pontatlanságok és elmosások politikai rafinériájának bedőlünk.
A tudatlanság és a passzivitás minden hatalmi elitnek támasza lehet. Ennek a tudatlanságnak és passzivitásnak az „eredményét” érezzük most; azt, hogy nem volt érdekvédelem Magyarországon, mivel azt szuggerálták belénk, hogy csak egy pártnak van joga politizálni. A rendszerváltás keretén belül ismételten azt a tendenciát lehet megfigyelni, hogy a politikai pártok kizárólagossá kívánják tenni az össznemzeti érdekmegjelenítő képességüket, és minden más formát igyekeznek elnyomni.
Társadalmi szinten tisztában kell lennünk azzal, hogy minden érdekkifejezési forma politikai erőként jelenik meg, legyen az szakszervezet, munkástanács vagy környezetvédelmi mozgalom.
Tévedés azt hinni, hogy bármely kormányzati hatalomnak érdeke, hogy tőle független, erős és egységes érdekvédelmi mozgalom legyen, de mivel a demokrácia elképzelhetetlen bizonyos társadalmi ellenőrzés nélkül, érthető, hogy a hatalom minden társadalmi szervezetben igyekszik befolyásának, akaratának érvényt szerezni.
A hatalom úgy van az állampolgárért, miközben önmagáért is van, hogy ellene áll a társadalmi kontrollnak. Mindez a hatalom, a hatalomban résztvevő emberek természetéből adódik, függetlenül attól, hogy milyen politikai és társadalmi berendezkedésről van szó. A hatalom eszmeisége, ideológiája változhat, az adminisztráció személyi állománya, a parlamenti képviselők kicserélődhetnek, de a működését meghatározó lényeg nem. A politikai pártoknak elsődleges célja a hatalomba való bekerülés, minél többet megragadni belőle, és azt a legtovább megtartani, míg a nem politikai szerveződéseknek konkrét céljuk elérése érdekében a hatalmat ellenőrizni, befolyásolni és kikényszeríteni tőle követeléseiket.
Hazánk hatalmi-politikai arculatát értékelve megállapíthatjuk, hogy a parlament a Kétpárti váltógazdálkodás felé halad. Ebből adódóan egyik „nagy pártnak” sem igazán érdeke, hogy jól működő érdekvédelmi centrumok, vétócsoportok legyenek. Ennek érdekében az oszd meg és uralkodj elvén túl, saját kezdeményezésű, s így a befolyása alatt tartott érdekvédelmi szerveződéseket indít el, vagy a meglévőket igyekszik maga alá vonni.
Óriási veszélye van annak, ha elfelejtkezünk a hatalom természetes önérdekéről, és belemegyünk abba a játékba, hogy érzelmeinkre, hangulatainkra, előítéleteinkre hallgatva ellenségnek tekintünk minden más jellegű érdekvédelmi szervezetet, és harcosságunkat a lehetséges szövetségesünkön éljük ki. A munkavállalók érdekeiért – eredményesen -harcolni kívánó politikus munkásvezetőnek elemi kötelessége a legfőbb cél érdekében szövetségeseket keresni, és akcióegységre lépni más érdekvédelmi szervezetekkel. Taktikai hiba azt hinni, hogy az egyik érdekvédelmi csoportosulás a másik kárára huzamosan meg tud erősödni; elsődlegesen maga a mozgalom fogja kárát látni, mert az öncélú vetélkedés bizalomvesztéshez, az erők szétforgácsolódásához vezet. A jelenlegi kormányzat felhasználja a pártállamisággal összefonódott szakszervezeti mozgalomnak a bizalmi válságát, mely az MSZOSZ-on belül és kívül csúcsosodik ki, de az újonnan alakuló szakszervezetek is érzik hatását.
A parlament eddigi munkáját figyelve megállapítható, a politikai filozófiát illetően teljes egyetértés tapasztalható az irányban, hogy minél kevésbé engedjenek a társadalmi nyomásnak, hogy kizárják a törvényhozásból az érdekvédelmi szervezetek kontrollját. Sanda módon szembe állítják a nemzeti érdeket a mindinkább elszegényedő munkavállalói rétegek érdekeivel, ami képtelenség, de politikai szólamként tetszetős lehet egy ideig.
Az önkormányzati választások siettetése nem jelent mást, mint a politikai pártok helyzeti előnyének felhasználását és a társadalmi önszerveződések gyengeségének kihasználását. A teljes körű politikai rendszerváltás erőltetése mellett nem volna hátrányos a gazdasági bajok orvoslásán is gondolkodni; elsősorban egy új és elfogadható adótörvényen, vagy a társadalombiztosítási törvényen, vagy akár egy érdekvédelmi törvényen.
Képviselőinknek érdemes volna elgondolkodni azon, hogy mennyivel jobb közhangulatot eredményezne, ha a gazdasági rendszerváltáson munkálkodnának, és nem azon, hogy miképpen járassák le a másik felet. Nekünk meg, egyszerű honpolgároknak, nem ártana tisztázni, hogy mit értünk szakszervezet, munkástanács, párt vagy akár parlament alatt. Ha mindezekre a fogalmakra elfogadható definíciót kapunk, amit megfelelő társadalmi kontroll mellett számon is kérhetünk, akkor talán nem lesz az az érzésünk a parlamenti közvetítések láttán, hogy egy politikai arénában vagyunk, ahol politikai gladiátorok küzdenek önnön életükért, miközben a nép folyamatosan szegényedik. A nézőközönségnek nincs négy év garantált jól fizető állása, sem biztos megélhetése.
Nekünk, munkásoknak és alkalmazottaknak egyetlen garanciánk lehet, a mindenkori hatalomtól és a politikai pártoktól független érdekvédelem. Mert a demokráciának nemcsak a szabadság, hanem a kenyér is elengedhetetlen feltétele.
(Népszava – Takács András, 1990.07.30)
