Előszó helyett.
Amikor napokkal, talán hetekkel ezelőtt - de már az orosz-ukrán háború kitörése után - az alábbi cikk ötlete kipattant a fejemből, címnek azonnal a "Maraton életre-halálra" című, 1976-ban készült nagysikerű film (főszerepben: Dustin Hoffman, Laurence Olivier) címe jutott eszembe. Pedig a filmnek semmi köze a mai ukrán helyzethez (hacsak annyi nem, hogy a filmben felbukkan egy náci háborús bűnös), ahogy a film eredeti angol címének még annyi sem (Marathon Man). Mégis - azt gondolom - mi sem jellemzi jobban a Nyugat és Oroszország életre-halálra menő versenyfutását Ukrajnában, mint a film magyar címe.
Hogyan jutottunk ide?
Kezdjük az elején. Nagyon az elején. Élt egyszer egy bizonyos Zbigniew Brzezinski (1928-2017), aki Jimmy Carter (nem túl éleseszű demokrata) elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójáig vitte, és - ismerve az amerikai politika működését, amelynek lényege "minél kevesebb hatalmat a nép által választott elnöknek" - Brzezinskinek nagyobb hatalma volt, erősebb befolyása volt ez USA külpolitikájára, mint magának a szabadidejében földimogyorót termesztő elnöknek. Brzezinski maga Lengyelországban született, onnan vándoroltak ki az USA-ba még a II. vh. előtt, de a szülei még a mai Nyugat-Ukrajna területéről - ukrán barátaim szerint Zolocsev (Ternopol megye) környékéről - származtak (az angol wikipédia szerint Berezsaniból, ott van az is közel, 15-20 km).
Zbigniew Brzezinski szívből gyűlölte a Szovjetuniót. Számtalan munkája mellett volt egy elmélete, "A nullszint növekedés teóriája", amely dióhéjban annyit jelentett, hogy a Szovjetuniót olyan erős fegyverkezési versenybe kell kényszeríteni, amely csődbe viszi annak kevésbé hatékony tervgazdaságát. Brzezinski ördögi terve a 80-as évek végére beért, a Szovjetunió 89-90-ra belerokkant a fegyverkezési versenybe és széthullott.
Igen, kedves Olvasó, jól érted, bizony nem Reagan elnök bontotta le a Szovjetuniót.
A Szovjetunió "jogi örököse" Oroszország lett. Az utolsó szovjet elnök Gorbacsev volt, az első orosz elnök Jelcin lett, aki némi felfordulással került ugyan hatalomra, de a hatalmas szovjet birodalom lényegében békésen esett szét.
Ugyanakkor maradt egy neuralgikus kérdés: a szovjet atomarzenál sorsa. Még Gorbacsev idején született egy megállapodás, hogy a láthatóan széteső Szovjetunió összevonja atomfegyvereit Oroszország területére, cserébe a NATO nem terjeszkedik Kelet felé. Oroszország - a gazdasági nehézségei ellenére - a megállapodást a maga részéről teljesítette, így lett - többek között - atommentes hatalom a későbbi Ukrajna is (az ukránok nagy bánatára).
A Szovjetunió szétesése után Oroszország évekig gyengélkedett, a Nyugat az orosz medvét láncra fűzve táncoltatta, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a láncot pár üveg vodka helyettesítette. A részeg Jelcin nem csak sanyarú képet festett az egykor büszke Oroszországról, de részegen mindent alá is írt, amit elétettek.
Ezt a Nyugat gyengeségként értékelte és szép lassan sutba vágta az egykor kötött stratégiai egyezséget, a NATO pedig elkezdett terjeszkedni Keletre. Ma Oroszország közvetlenül 4 NATO országgal határos (a három balti ország és Lengyelország), de a Fekete-tengeren keresztül további három NATO szomszédja van (Törökország, Románia, Bulgária).
És akkor került hatalomra a volt KGB-tiszt Vlagyimir Putyin. Aki valószínűleg komolyan vette Oroszország talpra állítását, és régi dicsőségének visszaszerzését. Volt némi szerencséje is, mert ekkoriban volt egy jelentős olajválság, amely váratlanul extra bevételekhez juttatta Oroszországot. Ugyanakkor elindult két kezdeményezés, amely - úgy tűnt - megbékélést hoz a Kelet-Nyugat szembenállásban.
Volt ugyanis egy NATO-orosz katonai partnerségi együttműködés (Nyitott Égbolt, 1992) valamint a 2000 évek elején Oroszország megjelent a G7-ek csúcstalálkozóin 8. tagként. Ez annyira működött, hogy egy ideig G8 csoport volt a neve.
Aztán valami eltört.
Először is az USA az együttműködés teremtette nyugalom árnyékában elkezdte megdolgozni, majd szép lassan bevenni Ukrajnát. Ezt talán az oroszok le is nyelték volna a széleskörű együttműködésért cserébe, ám közben a Soros-szervezetek is elkezdtek beszivárogni Ukrajnába és Oroszországba. Hogy a Soros-szervezetek a CIA kinyújtott csápjai, azt a jelen sorok szerzője mindenkinél korábban, már 2010-11 körül feltárta, bár komoly visszhangja nem volt.
Ezzel szemben Putyin egy huszárvágással kémszervezetnek minősítette a Soros-hálózatot és az egészet kipenderítette Oroszországból. De nem csak ezt tette meg, de betiltotta az LMBTQ propagandát - és nem csak az óvodákban, de a közterületeken is, ezzel elejét véve a prájdoknak.
A Nyitott Égbolt együttműködés érdemben elakadt, Putyint pedig már nem hívták meg a G7-re.
A Nyugat megvádolta Putyint Litvinyenko likvidálásával, majd a nyakába akarták varrni a nevetségesen átlátszó Szkripál-ügyet, majd megfejelték a még átlátszóbb Navalnij-üggyel. A négy emberből egyedül Litvinyenko halt meg, miközben a demokratikus Nyugaton - Diána rejtélyes haláltól Epstein üzlettársának minapi haláláig 2-3 tucat politikai gyilkosság történhetett. Csak a Clinton-Trump választási kampányban egy fél tucat, csak az USA-ban.
Következett az arab tavasz, amelyben az oroszok bekeményítettek: nem szavazták meg az ENSZ-ben Szíria szabad bombázását, sőt, Szíria oldalán beszálltak az ISIS elleni harcba.
A Nyugat és Oroszország viszonya teljesen elhidegült.
Közben Kijevben lezajlott a Majdan - a forradalomnak nevezett, valójában az amerikaiak által feltüzelt puccs - és az USA gyakorlatilag megszállta az ukrán államigazgatást. Az elnök Poroshenko lett, akinek wikileaks igazolása volt arról, hogy az amerikaiak embere, ügynöke. Őt követte a szintén az amerikaiak zsebéből kikandikáló Zelenszkij.
Az oroszok pedig kezdték megérezni, hogy nem babra megy a játék. A Majdan után gyorsan bevették a Krímet, majd a Koszovóban kipróbált jogi konstrukcióban Oroszországhoz csatolták. Nem volt nehéz, a Krímben ukránok alig éltek. Ugyanakkor - nyilván Moszkva támogatásával - megalakultak a keleti szakadár köztársaságok, ez bebiztosította, hogy Ukrajna NATO tagsága nem kerülhet egy ideig napirendre.
Közben "valakik" lelőtték az MH-17-es járat gépét, a Nyugat szerint az oroszok/szakadárok, az oroszok szerint az ukránok vagy a szövetségeseik. Ám elég csak szembeállítani a nyugati, Photoshopban kreált "bizonyítékokat" az orosz légvédelem alapos és részletes beszámolójával, hogy belássuk: az MH-17 csak a szükséges áldozat volt az oroszok ellen elrendelendő szankciók megalapozására.
És akkor elérkezett 2021 decembere, amikor Putyin egy négyórás sajtótájékoztató félórás nemzetközi blokkjában nem hagyott kétséget afelől, hogy véget vetnek a Nyugat ukrajnai wirtschaftjának.
Ugyanis a Nyugat, főleg az USA olyan mértékben beásta magát Ukrajnába, olyan mértékben zajlott a felfegyverzése, felkészítése az oroszok ellen (most látjuk), amely már Oroszország létezését veszélyezteti.
Ezt mérlegelte Putyin, amikor bemondta, hogy ennek véget vetnek.
De a Nyugat nem vette komolyan. Pedig ez volt az utolsó esély a békés rendezésre. Volt két hónap asztalhoz ülni. De a Nyugat inkább lenézte, megvetette, nem vette komolyan Putyint.
Putyin, végső lépésként - 10 évnyi türelem (és erőgyűjtés, felkészülés) után - 2022. február 24-n (a magyar legendáriumban ez jégtörő Mátyás napja) elindította a háborút. Amelynek célja - a közvéleménynek adagolt nácítlanítással és demilitarizálással szemben - Ukrajna jelentős részének elfoglalása és a nyugatiak, főleg az amerikaiak kisöprése onnan egyszer s mindenkorra.
A tét óriási!
Ha Putyin elveszti ezt a háborút, Oroszországnak vége. Elbukik, szétesik.
De ha Putyin megnyeri ezt a háborút - ennek elég jó az esélye, nagy tétben nem fogadnék ellene -, az olyan éket ver a nyugati szövetségekbe, olyan nehéz helyzetbe fog hozni egyes nyugati országokat, hogy a Nyugatnak vége. Legalább is, ahogy most ismerjük. Ukrajnának szintén vége.
Háborúzni viszont senki nem mer - talán Márki-Zay-t leszámítva - szemtől szembe az oroszokkal.
Maraton ez! Életre-halálra.
Végül, zárszónak: Lehet moralizálni azon, van-e joga Putyinnak háborút indítani casus belli nélkül egy szomszédos ország ellen. Egy biztos. Az USA, illetve a Nyugat négy(!) jelentős háborút indított 2000 óta casus belli nélkül (amióta Putyin van hatalmon). Afganisztán, Líbia, Irak, Szíria. Akkor senki nem moralizált ezeken... Pedig csak Irakban legalább 200-250 ezer felett lehet az áldozatok száma...
____________
Kép: A G8-ak egykori összejövetele, Putyin balról a negyedik. Barroso meg ott fontoskodik a bal szélen kilencedikként nem képviselve senkit (az EU nem szuverén, csak államok szervezete).
Korábbi írásom - A háború legfőbb vesztese
https://www.facebook.com/mernyo/posts/5195179517199709
Maraton életre-halálra / Marathon Man, 1976
