Írta: Mike Whitney • December 30, 2022

Forrás: https://www.unz.com/mwhitney/mercouris-something-big-is-on-the-way

Fordította: Dohán Mihály

„Az oroszok úgy döntöttek, hogy tárgyalással nem lehet ennek véget venni. Senki sem fog jóhiszeműen tárgyalni, ezért szét kell zúzni az ellenséget. Ez az, ami közeleg.” MacGregor (9:35)

„Őszintén szólva, még neki sem fogtunk a dolognak.” Vladimir Putyin.

Nem úgy látszik, hogy az ukrajnai háborúnak tárgyalásos vége lesz. Az oroszok már kinyilvánították, hogy nem bíznak az Egyesült Államokban, ezért nem hajlandók az idejüket szószátyár értekezletesdire tékozolni. Amire az oroszok készülnek, az az előttük álló egyetlen  lehetőség: szét fogják zúzni az ukrán hadsereget, az ország nagy részét romba döntik és arra kényszerítik a politikai hatalmat, hogy elfogadják a biztonsági követelményeiket. Ez véres és pusztító folyamat, de valójában nincs más választásuk. Olyan nincs, hogy Putyin megengedje a NATO-nak, hogy ellenséges hadseregét és rakétaállásait Oroszország határára vigye. A lehető legjobban akarja megvédeni az országát azzal, hogy megelőzően küszöböli ki az Ukrajnában felbukkanó fenyegetést. Azért sorozott be ukrajnai szolgálatra 300 000 tartalékost, mert az oroszok elszánták magukat, hogy legyőzik az ukrán hadsereget és gyorsan véget vetnek a háborúnak. Egy rövid összefoglaló Douglas MacGregor ezredestől:

Washington csatlós háborúja egy gondosan felépített terv eredménye a célból, hogy Oroszországot háborúba sodorják ukrán szomszédjával. Attól kezdve, hogy Putyin elnök jelezte, hogy kormánya nem fogja eltűrni a NATO jelenlétét Ukrajnában, Oroszország küszöbén, Washingtonnak azon járt az esze, hogy siettesse Ukrajnának egy Oroszország iránt ellenséges katonai középhatalommá fejlesztését. A majdani kormánybuktatás lehetővé tette Washington kijevi ügynökei számára olyan kormány felállítását, amely támogatta ezt a tervet. A volt kancellár, Merkel beismerése, hogy ő és munkatársai csak arra akarták használni a Minszki Egyezményt, hogy időt nyerjenek Ukrajna felfegyverzésére, megerősíti ezt a szomorú igazságot.” (“US Colonel explains America’s role in provoking Russia-Ukraine conflict“, Lifesite)

Noha ez a mai napig bekövetkezett eseményeknek kiváló összefoglalása, kissé több időt fogunk eltölteni Angela Merkel megjegyzésével. Merkel a Die Zeittel való párbeszédében ténylegesen a következőt mondta:

„A 2014-es Minszki Egyezmény arra való próbálkozás volt, hogy időt nyerjünk Ukrajnának. Ukrajna az időt arra használta, hogy megerősödjön, ahogy ma látható.” A volt kancellár szerint „mindenki számára világos volt”, hogy az ellenségeskedést felfüggesztettük, ám a gondot nem oldottuk meg, „de pont ez adta meg Ukrajnának a felbecsülhetetlen időt”. (Tassz Hírügynökség)

Merkelt keményen bírálták amiért elismerte, hogy ő és más nyugati vezetők szándékosan félrevezették Oroszországot a Minszkkel kapcsolatos valódi szándékaikat illetően. Az tény, hogy nem állt szándékukban Ukrajnát az egyezmény kikötéseinek a betartására kényszeríteni és ezt a kezdetektől tudták. Amit tényként tudunk, hogy Merkelt és a szövetségeseit soha sem érdekelte a béke. Másrészt azt is tudjuk, hogy a szélhámosságot hét éven át űzték, míg tiszta vizet nem öntöttek a pohárba és elismerték, hogy mire ment ki a játék. Végül pedig Merkel szavaiból azt is tudjuk, hogy Washington távlati terve a Minszki Egyezménynek pont az ellenkezője volt. A valódi cél az állig felfegyverzett Ukrajna megteremtése volt, hogy végbevigye Washingtonnak az Oroszország elleni csatlós-háborúját. Ez volt a fő cél, az Oroszország elleni háború.

Akkor miért kéne Putyinnak még csak gondolnia is arra, hogy efféle emberekkel tárgyaljon? Emberekkel, akik hét éven keresztül szemtől szembe hazudtak neki, miközben fegyverekkel árasztották el az országot, hogy azokkal orosz katonákat öljenek.

És mi volt a cél, amely arra késztette Merkelt és washingtoni társait, hogy hazudjanak?

Háborút akartak, ugyanazt, amiért Boris Johnson megakadályozta a megegyezést, amelyet Zelenszkij márciusban tárgyalt végig Moszkvával. Johnson útját állta az egyezségnek, mert Washington háborút akart. Ilyen egyszerű a dolog.

A hazugságnak azonban ára van, ami bizalmatlanságban, a bizalom vészes elemésztésében jelentkezik, ami lehetetlenné teszi a kölcsönös aggodalmat okozó nehézségek megoldását. Az Orosz Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev éppen ezen a héten a legkeserűbb szavakkal fejezte ki a véleményét az üggyel kapcsolatban. Azt mondta:

„Washingtonnak és másoknak a viselkedése az utolsó figyelmeztetés valamennyi népnek, hogy az angolszász világgal nem lehet egyezséget kötni, mert tolvajok, csalók, hamiskártyások, akik mindenre képesek. … Mától kezdve megleszünk nélkülük, míg értelmes politikusok új nemzedéke nem veszi át a hatalmat. … Senki sincs nyugaton, akivel bármiben bármilyen célból meg tudnánk állapodni.” (Ex-Russian President outlines timeline for reconciliation with the West, RT) 

Természetes, hogy a washingtoni háborús héjákat nem érdekli az Oroszországhoz való viszony romlásának a kilátása, sőt valószínűleg örömmel fogadják. De Európáról nem mondható ugyanez. Úgy van, hogy Európa megbánja, hogy a washingtoni üllőhöz kötötte és a tengerbe vetette magát. Valamikor a közeljövőben – amikor végre felismerik, hogy a gazdasági fennmaradásuk elválaszthatatlanul az olcsó, fosszilis üzemanyaghoz van kötve – az EU vezetői irányt fognak változtatni és olyan politikát fognak bevezetni, amely a saját felvirágzásukat fogja biztosítani. Vissza fognak vonulni a NATO „örökké tartó” háborúitól és csatlakoznak a biztonságos és gazdaságilag összekapcsolt jövőt kereső, kulturált államok köréhez. Reméljük, hogy még az Északi Áramlatot is, amit a modern kor legnagyobb ipari szabotázs cselekményével romboltak le, vissza fogják kapcsolni, hogy létrehozzák a világ legnagyobb szabadkereskedelmi szövetségében az Európát Oroszországgal összekötő, fő energiaszállító ütőeret. Végül a józanész győzni fog és Európa ki fog emelkedni abból a romlásból, melybe a Washingtonnal való szövetsége belevitte. De előbb az Oroszország és a Nyugat közti tűzvésznek el kell múlnia és a „világbiztonság garantorát” annak a népnek kell felváltania, amely kész Góliáttal a harcot az ő feltételeivel felvenni a „győztes mindent visz” kimenetű versengésben. Ukrajna a „szabályokon alapuló rend” elleni harc döntő csatájává alakul, amelyben az USA „a nagy könyvben megírt mindenfajta cselvetést” kész felhasználni, hogy markában tartsa a hatalmat. Figyeljünk csak a politológus John Mersheimer következő megállapításaira, aki elmagyarázza, hogy az USA milyen eszközökkel védte meg a világrendbeli vezető szerepét:

„Az embernek nem szabad alábecsülnie az Egyesült Államok kegyetlenségét. Ezt elleplezik az iskolai szövegekben és tananyagban, amin felnövünk, mert ez a nacionalizmus része. A nacionalizmus regéket sző arról, hogy milyen csodálatos az országunk. Ez Amerika, akár jó, akár rossz, és mi semmi rosszat nem teszünk. De ha tényleg megnézzük, hogy az USA mi módon működött az idők folyamán, valóban elképesztő, hogy mi milyen könyörtelenek voltunk. De leplezzük. Csak annyit mondok, ha én Ukrajna vagyok és egy hatalmas állam mellett élek, mint Oroszország, vagy ha Kuba vagyok, és egy olyan hatalmas állam mellett élek, mint az USA, nagyon-nagyon óvatosnak kell lennem, mert ez olyan, mint egy ágyban aludni egy elefánttal. Ha az elefánt rád gurul, halott vagy. Hogy boldog vagyok-e amiatt, hogy a világ így működik? Nem, nem vagyok. De a világ így működik, akár jó ez, akár rossz.” “How the World Works“, You Tube; 1 minute)

Utolsó sor: Ukrajnában a kilátás a békére nulla. Az USA külpolitikai intézményei úgy döntöttek, hogy Amerika gyorsuló hanyatlása csak közvetlen katonai szembenállással fordítható meg. Az ukrajnai háború e döntés első megnyilvánulása. A másik oldalon Oroszország semmi jelentőséget nem tulajdonít a nyugattal való tárgyalásoknak, mert nem lehet arra számítani, hogy a nyugati vezetők betartják elkötelezettségeiket vagy, hogy teljesítik a szerződéses kötelezettségeiket. A két főszereplő kibékíthetetlen ellentétei elkerülhetetlenné teszik a helyzet súlyosbodását. Mivel nincs megbízható fél, Putyinnak csak egyetlen lehetősége maradt a szembenállás feloldására: az elsöprő katonai erő. Ezért hívott be 300 000 tartalékost ukrajnai szolgálatra és ezért fog behívni újabb 300 000-et, ha szükséges. Putyin felismeri, hogy az egyetlen út előre a gyors kiütés és a saját rendezés rákényszerítése a legyőzöttre. Pontosan ahogy Mersheimer néhány hete megjósolta, amikor ezt mondta:

„Az oroszok nem fognak hanyatt fordulni és holtat színlelni. Amit az oroszok valóban tenni akarnak, az az ukránok szétverése. Az olyan helyeket, mint Kijev és más ukrajnai városok romba fogják dönteni. Fallúdzsákat, Moszulokat és Groznijokat fognak csinálni. … Amikor egy nagyhatalom fenyegetve érzi magát … az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy biztosan győzzenek Ukrajnában. ...Meg kell értenünk, hogy amiről beszélünk, amit itt teszünk, az egy atomfegyverekkel rendelkező nagyhatalomnak – amely a történteket a létében való fenyegetésnek látja – a sarokba szorítása. Ez nagyon veszélyes.” (John Mearsheimer, Twitter)

A kép felirata:

USA katonai támaszpontok a földkerekségen

Az USA kb. 850 támaszpontot üzemeltet

világszerte, több mint 90 országban

Tehát ha tudjuk, hogy a dolog  úgy áll, hogy Oroszország megpróbálja a háborút az ukrán hadsereg megverésével befejezni, akkor mit remélhetünk a közeljövőben?

Erre a kérdésre több olyan elemző válaszolt már, akik kezdettől szorosan követték a háborút. Hamarosan bemutatunk néhány bekezdést mindegyiküktől, de előbb jöjjön a múlt heti találkozóknak, amelyek néhány héten belül egy jelentős orosz támadást jeleznek előre, az összefoglalása. A kivonat Patrick Lawrence-nek a Consortium News-on megjelent cikkéből való:

„Alexander Mercouris … legutóbb kivételes megbeszélések sorozatáról számolt be, amelyeket Putyin tartott az összes … katonai és biztonsági intézménnyel. Az orosz vezető Moszkvában találkozott az összes felső szintű katonai parancsnokkal és nemzetbiztonsági tisztségviselővel, köztük Szergej Szurovikinnel, azzal a tábornokkal, akit az ukrajnai művelettel bízott meg. …

Ezt követően Putyin a külügyminiszterével, Szergej Lavrovval és a védelmi miniszterével, Szergej Sojguval Minszkbe repült a belarusz politikai és katonai vezetőkkel folytatott eszmecserére. Aztán tovább ment, hogy a múlt ősszel népszavazás útján az Orosz Föderációba betagozott Donyeck és Luganszk köztársaságok vezetőivel találkozzék.

Lehetetlen nem arra következtetni, hogy ezek az egymást követő találkozók, amelyekkel alig foglalkozott a nyugati sajtó, egy új, közeli, vagy nem túl távoli katonai kezdeményezés előjelei. Ahogy Mercouris fogalmazta: „Nagy változások vannak a láthatáron.”

Ezek közül az egyik legérdekesebb Pekingben volt a múlt héten, amikor Dmitrij Medvegyev, aki jelenleg az Orosz Biztonsági Tanács elnöke és régóta közel áll Putyinhoz, Hszi Csinpinggel találkozott. …

A nem túl távoli jövőben a birodalmi önteltség üres szónokiassága gyengülni fog és az összeomlás  felé sodródik. A valóságtól való szürreális elszakadásnak ez a foka nem tartható fenn örökké, legalábbis „nem az új orosz kezdeményezés tükrében, bármilyen formában jelenik is meg.” (PATRICK LAWRENCE: “A War of Rhetoric & Reality“, Consortium News)  

Igaza van Lawrence-nek? Tényleg „nagy változások vannak a láthatáron”?

Nagyon úgy látszik. Az alábbiakban az ukrajnai háború két legjobb és legmegbízhatóbb elemzőjének, MacGregor ezredesnek és Alexander Mercourisnak  a legutóbbi videóiból leírtam néhány idézetet. Mindkettő egyetért abban, hogy a közeljövőben egy orosz „téli támadásra” kerül sor és a művelet hosszú távú céljaiban is egyetértenek. Íme egy kivágás MacGregortól:

„Az amerikai közvélemény nem igazán érti, hogy Donbaszban az ukrán hadsereg az összeomlás szélén áll. Százezres veszteségeket szenvedtek. … (és) közelítik a százötvenezer halottat. Az Ukrán Hadsereg 93. brigádját éppen most vonták vissza Bakhmutból – amit az oroszok ukrán vérfürdővé változtattak – és 70%-os veszteséggel vonultak vissza. Számukra ez azt jelentette, hogy 4000 emberből kb. 1200-at vontak vissza. Ez szörnyűség, de a valóságban ez történik. És amikor az oroszok megindítják a támadásukat, az amerikaiak csupán nézni fogják ennek az egész kártyavárnak az összeomlását. Az egyetlen kérdés most,  hogy feláll-e végül valaki és véget vet-e ennek a végletesen hamis közbeszédnek.” (“Colonel Douglas MacGregor”, Real America, Rumble; 8:45 min) 

Még valami MacGregortól:

„Egyre inkább úgy látszik, hogy az oroszok először Donbaszban akarják teljesíteni a feladatukat. Meg akarnak semmisíteni minden ukrán erőt Donbaszban.   Emlékezzünk, ez mindig egy erőforrás gazdasági kérdés volt. Úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb ukránt őröljék fel úgy, hogy az oroszok számára a lehető legkevesebb ráfordítással járjon. Ez ment Dél-Ukrajnában és folyik tovább. Ragyogóan bevált. Szurovikin, a hadszíntér parancsnoka pedig azt mondta, hogy addig folytatja, míg készen nem lesz a támadás megindítására. Ha a támadás megindul, az másfajta csata lesz. Ami különleges, hogy az ukránoknak milyen sok vesztesége volt délen. Kezdünk olyan híreket hallani, hogy az összeomlás szélén állnak. Emiatt hallunk tizenéves fiúkról, 14 vagy 15 évesekről, akiket szolgálatba kényszerítenek. … Olyan videókat kapunk, amelyeken ukrán katonák mondják, „a kijevieknek jobb volna, ha az oroszok kapnák el őket előttünk … mert mi meg fogjuk őket ölni”. A kormány tagjairól beszélnek, mert semmi jelét nem látják, hogy a Zelenszkij kormány a füle botját mozdítaná értük. Fogy az élelmük és a ruházatuk, megfagynak, súlyos veszteségeket szenvednek, és kergetik őket előre.” (“Will Ukraine have enough Fire Power?”, Col MacGregor, Judging Freedom, You Tube; 17:35 min) 

MacGregor és Mercouris egyetérteni látszik abban, hogy az orosz haditerv az ellenség „felőrlése” (annyi ukrán  katonát megölni, amennyit lehet), biztosítani az orosz eredményeket, miközben kelet felé és a Fekete tenger mentén kiterjesztik az ellenőrzésüket és végül felosztani Ukrajnát két részre, nyugaton egy „működésképtelen államra” és egy iparosított, virágzóra keleten. Itt van Alexander Mercourisnak a legutóbbi frissítése a You Tube-ról:

„Erős meggyőződésem, hogy … az orosz téli támadásnak – ami tényleg közeleg - a súlypontja a donbaszi harcok lezárása lesz, az ukrán ellenállás megtörése Donbaszban, az ukrán erők kiűzése a Donyeck Népköztársaságból. Nekem nem tűnik úgy, hogy az oroszok valami nagy előretörést terveznének Kijev vagy Nyugat-Ukrajna irányában. Geraszimov tábornok megjegyzései nem erről beszélnek. … Az oroszok Donyeckra összpontosítanak. … Ennek kicsi a kockázata, de nagyon hatásos. Csökkenti Ukrajna jövőbeli képességét a háború folytatására és – ugyanakkor – teljesíti Oroszország elsődleges célját, ami a kezdetektől fogva Donbasz felszabadítása volt.

Most már nem itt lesz a vége. Más orosz tisztségviselők 2023-ban már megmondták, hogy „vissza kéne foglalnunk Kerszon megyét” … és biztosan lesz előrenyomulás másfelé is. De a fő csata Donbasz volt és lesz. Ha ez a csatát megnyerték, ha az ukrán ellenállás megtört, az ukrán hadsereg végzetesen meggyengül … ami azt jelenti, hogy Ukrajna nem csak a legjobban iparosodott területét és a legjobban megerősített körzetét veszíti el, hanem azt is, hogy az oroszoknak akadálytalan lesz az útja végig a Dnyeper keleti partján. Ekkor olyan helyzetben lesznek, hogy Ukrajnát félbe tudják vágni. Ez észszerűnek tűnik számomra és világosnak látszik, hogy ez az orosz terv. Nem is csinálnak titkot ebből, csak hagyják, hogy az emberek ágaskodjanak és találgassanak a Belorussziában lévő csapatok miatt. De gyanakszom, hogy azok legfontosabb célja, hogy lekössék az ukrán csapatokat … Kijev körül egy onnan lehetséges orosz támadás miatt, meg hogy szembe nézzenek a lengyel katonaság felvonulásával. Ez az, amiről Geraszimov beszélt. (“Alexander Mercouris on Ukraine”, You Tube; 31:35 min)

Noha senki sem tudja a jövőt teljes biztonsággal megjövendölni, úgy látszik, hogy mind MacGregor, mind Mercouris elég jól rátapint a tényekre, ezért a forgatókönyvüket nem lehet kapásból elvetni. Tény az, hogy az összeütközés mostani irányvonala azt sugallja, hogy az előrejelzéseik „holtbiztosak”. Mindenesetre nem kell sokáig várnunk, hogy kitaláljuk. Egész Ukrajnában rohamosan süllyed a hőmérséklet, ami lehetővé teszi a tankok és páncélozott járművek akadálytalan mozgását. Oroszország téli előrenyomulása valószínűleg csak hetekre van.

A fordító kiegészítése:

Rendszeresen meg szoktam hallgatni a HÍR TV „Háború Ukrajnában” c. műsorszámát, amelyben túlnyomó többségben alaposan felkészült és tájékozott szakértőket hívnak meg. Nekik sem egységes a várakozásuk. Egyesek inkább az orosz, mások az amerikai győzelemre számítanak. (Szándékosan nem írtam ukránt, mert azok, szerencsétlenek, csak megvezetett és félelemben tartott áldozatok.) Persze az is kérdés, hogy mikor következik be a győzelem. Akkor-e, amikor az USA-nak már az utolsó ukrán katonája is meghalt, vagy amikor sikerül háborúra kényszerítenie az európai hűbéreseit is, vagy amikor végső kétségbeesésében a „Sámson opcióhoz” fordul és belerángatja a világot az atomháborúba. Jól tudom, ez utóbbi minden józan ember számára elképzelhetetlennek tűnik, de ne felejtsük el, hogy amíg a fegyverzet-korlátozási egyezmények életben voltak, a kölcsönös elrettentés valódi tudata igazolta ezt a fajta derűlátást. Most viszont, amikor az USA-ban már arról beszélnek, hogy az atomháború „megnyerhető”, amikor a taktikai atomfegyvereket úgy emlegetik, mintha csak nagyobb hatású hagyományos fegyverek volnának, amikor a „megelőző atomcsapás” az Egyesült Államok hivatalos biztonságpolitikájának a részét képezi, amikor egy angol miniszterelnök kijelenti, hogy habozás nélkül megnyomná az atomrakéták indító gombját, akkor kép már nem olyan egyértelmű, mint valaha volt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyugati országok nagy részében a hatalom elmebetegek kezébe került. Megismétlem: elmebetegekébe, mert ilyeneket épeszű ember nem gondolhat, ők pedig műsorra tűzik. Ehhez nem elég az erkölcsi romlottság, mert az erkölcsileg romlott ember sem akarja magát a pusztulásba taszítani. Az atomháborúnak ezt a könnyed kezelését nem indokolhatja – ahogy a nyugati „másképp gondolkodók” szokták mondani - a „birodalmi hybris”, a birodalmi önteltség sem. Ha ezt komolyan gondolják, és nem csak félelmetesen ostobán nagyképű ijesztgetés az egész, akkor csak beteg elmének lehet a terméke, amely érthetetlen módon bízik abban, hogyha mindenki elpusztul is, ő megmarad, méghozzá elegendő számú szolganéppel. Ezért lehetetlen megmondani, hogy mi lesz a végkifejlet.

Ha eltekintünk az atomháború eshetőségétől, az már elég jól érzékelhető, hogy Ukrajnában az oroszok győznek, akármennyi fegyvert szállít is a Nyugat. Lassan már nem lesz kinek a kezébe adni a fegyvereket. Több mint százezer halott! Ahogy Ursula van még Lejjebb is elkotyogta. A fenti dolgozat szerin 150 000. Hányan lehetnek akkor a sebesültek és azok közül is az örökre harcképtelenné váltak? Nem tudom, csak gondolom, hogy az utóbbiak legalább ennyien. És mit mondott Putyin? „Őszintén szólva, még neki sem fogtunk a dolognak.” Mi lesz, ha „nekifognak”?Egy darabig még jöhetnek zsoldos segédcsapatok, de a százezreket nem tudják a tízezrek pótolni, legfeljebb meghosszabbíthatják az ukrán hadsereg haláltusáját, mert valódi zsoldos hadat ilyen gyorsan felállítani nem lehet. Tehát marad a NATO sereg, de az USA nélkül. Kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen, és van-e kedve Európának háborúzni, amikor már nem ukrán vért kell ontani, és amikor az oroszok „már igaziból neki fogtak a dolognak”.

A mögöttünk lévő esztendő nyugati sajtója tele volt a háború közeli végét jósló hírekkel az orosz fegyverkészletek kimerülése miatt. Csak néhány újságcím a példa kedvéért:

„2022: az esztendő, amikor Oroszországnak állandóan elfogynak a fegyverei”

Márc. 25.: „Oroszországnak elfogynak a nagy pontosságú lövedékei”

Ápr. 2.: „Putyin kifut a rakétákból”

ápr. 29.: „Oroszországnak elfogynak a nagy pontosságú rakétái”

Máj. 6.: „Putyinnak elfogynak a rakétái”

Máj. 9.: „Oroszországnak fogytán a fegyverei, legyőzheti Ukrajna”

Máj. 15.: „Elemzők és sajtóbeszámolók szerint Oroszország rakétakészletei fogyóban”

Jún. 10.: „Ukrajna kifut a lőszerekből”

Jún. 11.: „Oroszország kifut a nagy pontosságú fegyverekből”

Júl. 1.: „Oroszország beismeri, hogy kifut a fegyverekből”

Júl. 8.: „Vlagyimir Putyinnak fogynak a fegyverei”

Aug. 13.: Vlagyimir Putyint megalázta, hogy Oroszországot figyelmeztették a fegyverkészlet    kimerülésére”

Szept. 19.: „Oroszországnak fogynak a fegyverei”

és így folyik tovább a felsorolás okt. 13. 19. és 28., nov. 9., 22., 23. és 26.-án keresztül egészen dec. 23., 25. és 26.-áig. 

Aki a kihagyott újságcímekre kíváncsi, megtekintheti itt: https://www.unz.com/kbarrett/e-michael-jones-the-ukraine-war-is-going-to-end-in-2023-and-the-russians-are-going-to-win/ 

Hasonlókat olvashattunk egyes NATO országokkal kapcsolatban is, azzal a különbséggel, hogy ezekben az esetekben magas rangú politikusokat idéztek a lapok, tehát a hírek hitelesebbeknek látszottak. Viszont a Hír TV egyik – szerintem nagyon tájékozott - szakértője valahogy úgy fogalmazott, hogy aki ilyen butaságot mond, az nincs tisztában a NATO készleteivel. Ha neki van igaza, akkor, ha nem tételezem föl a teljes tájékozatlanságukat, ezeknek a nyugati politikusoknak a megnyilatkozásait csak úgy tudom értelmezni, mint valami nagyon-nagyon áttételes, bátortalan utalást arra, hogy ideje volna a békén is gondolkodni, mert előbb-utóbb a fegyverek is elfogyhatnak.

Látjuk tehát, hogy nincsenek valódi fogódzók az eligazodáshoz. Egyetlen dolog biztos: az oroszok a végletekig elszántak. Ugyanúgy, mint a Nyugat, 1914. óta ők is készültek a háborúra. Hatalmas szellemi és anyagi erőket mozgattak meg gazdaságuk, gazdasági kapcsolataik, hadiiparuk, önellátásuk és nemzetközi kapcsolataik fejlesztésére, miután még a kezdetben nyugatpárti Putyin előtt is világossá vált, hogy a nyugat nem hajlandó Oroszországot világpolitikai tényezőként elfogadni, hogy rögeszmésen ragaszkodnak Oroszország feldarabolásának és gyarmatosításának a veszedelmes céljához. Jó ha visszaemlékezünk, hogy Putyin javaslata volt a Liszabontól Vlagyivosztokig terjedő gazdasági közösség létrehozása. Ez nem kellett Európának. Helyette a kijevi kormánybuktatás csendes támogatását választotta, majd a fegyverszállításokat Ukrajnának, és a „megszorításokat”, a téli fogvacogást és gazdasági leépülést saját magának. Bölcs döntés volt. A szellemi leépülés előrehaladott szakaszára valló. Együttműködés és jólét helyett ellenségeskedés és nyomor, béke helyett háború. Megvallom, egyre gyakrabban veregethetem meg elismerően a saját vállamat amiatt, hogy én mind az EU, mind a NATO csatlakozás ellen szavaztam. Persze ettől még nem lesz kisebb a gázszámlám.

Az Oroszország végét jósló másik szöveg az „oroszok egész Ukrajnát lerohanni tervezett villámháborúja” volt. Általában el szoktam olvasni Putyin beszédeit, de ő ilyesmire még csak nem is célzott. Csak Luganszk és Donyeck felszabadításáról és Ukrajna semlegességének a biztosításáról beszélt. A villámháború szöveg nevetséges voltát eléggé szemlélteti, hogy mindössze kb. 150 ezer katonával kezdte meg a „különleges katonai műveletet” egy kis híján egymilliós ukrán sereggel szemben. Az lehet, hogy nem számított ilyen erős ellenállásra, hogy nem hitte, hogy Ukrajnát már ennyire markában tartja az USA, de azért nagyon figyelemre méltó eredményeket ért el ilyen kis  létszámmal is. Még Kijevet sem akarta megszállni. Emlékezzünk csak vissza: több napig 150 km hosszú sorban állt és várakozott a felvonuló orosz hadsereg Kijev előtt. Megvárták, míg az ukrán hadak egy részét délről átvezényelték Kijev védelmére és akkor elvonultak. Ezt ünnepelték nyugaton az ukránok diadalaként. Puskalövés nélkül gyengítették meg a déli és keleti ukrán védvonalat. Nap mint nap halljuk, hogy miután százasával lőtték ki a rakétákat a kiválasztott célpontokra, mindössze egy-két haláleset fordult elő. Ursula van még Lejjebb szerint 20 000 az ukrán polgári áldozatok száma. De ebben benne van Mariupol véres elfoglalása és még néhány kisebb városi csata. Nem értek egyet a fenti cikkben Mearsheimer azon állításával, hogy az oroszok új Fallúdzsákat fognak csinálni. Fallúdzsában az amerikaiak mindent szétbombáztak, foszforbombákkal és gyengített uránium lövedékekkel. Az orosz hadsereg kímélete a polgári lakosság iránt viszont eddig példa nélküli volt. Nem is emlékeztet a szovjet hadsereg II. világháborús viselkedésére. Én remélem, hogy nem fog megváltozni. És nagyon remélem azt is, hogy az oroszok várható téli hadjárata pontot fog tenni erre az Amerika által megtervezett és előidézett öldöklésre és pusztításra. Ami szomorú, hogy a kelet és nyugat közötti gazdasági együttműködés helyreállítása nehezebbnek látszik még a háború befejezésénél is. Sajnos az USA még ennek a megakadályozására is mindent meg fog mozgatni, talán csak annak a kivételével, hogy saját hadserege bevetésével indítsa meg a NATO Oroszország elleni háborúját. Reméljük a legjobbakat.

 fordította: Dohán Mihály

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tett a Mi Hazánk, miután kormányközeli médiacégek összehangolt támadást indítottak a párt ellen. Nem Budaházy György és társainak ügyét kellene politikai terrorizmusnak minősíteni, hanem a Fideszt kiszolgáló médiacégek zsarolását és állami vezetők hivatali visszaélését, ezért március 27-én 16 órától tüntetést tartunk Orbán Viktor hivatala előtt a várban a szabadságért.

A Mi Hazánk Mozgalom az elhallgatása miatt négymillió példányszámú újság kiadásáról döntött, de a párt hiába szerződött és fizetett ki a nyomdaköltségen kívül mintegy 42 millió forintot a listaállítás alapján járó kampánytámogatásból országos terjesztésre, az alvállalkozók végül kifarolni kényszerültek, mert megfenyegette őket a megállapodásokról valahogy információt szerző fideszes Mediaworks leányvállalata, a MédiaLOG, mely monopolhelyzetbe került, miután a kormányzat ennek érdekében tavaly megszüntette a Magyar Posta szolgáltatását a politikai kiadványok terén. A MédiaLOG megtagadta a Mi Hazánk kiadványainak terjesztését, sőt most már ahova elér a fideszes politikai maffia keze, ott igyekeznek megfojtani minket, illetve a velünk együttműködő cégeket.

Megtagadta a Mi Hazánk fizetett politikai hirdetéseinek megjelentetését a Magyar Nemzet, a Metropol, a Bors és 19 megyei lap nevében eljáró Mediaworks a Csak a Fidesz! jelszavuk mentén. Hogy más pártok ne jelenhessenek meg, választási hirdetési árjegyzéket nem is tettek közzé, csak népszavazásit, hogy a kormánypropaganda azért mehessen, illetve százmilliókat számlázhassanak az államnak, s amikor a Mi Hazánk a kormánypárti lapokban való totális elhallgatása miatt így népszavazási hirdetéssel próbált azokban megjelenni, jogszabálysértően azt is visszautasították, ezért az NVB-hez fordul kifogással a párt.

A fideszes Publimont óriásplakátcég a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőségi alapelvét megsértve a több mint tízezer felületéből mindössze 26 óriásplakát és 74 citylight felületet volt hajlandó biztosítani a Mi Hazánknak, hirdetőoszlopból pedig egyet sem, azok csak kormánypropagandát, negatív kampányukat vagy Fidesz-hirdetést tartalmaznak dömpingszámra. A Mi Hazánk Mozgalom ebben az ügyben is az NVB-hez fordult kifogással.

Az NMHH kimutatása szerint a Mi Hazánkat hallgatják el leginkább a hírműsorok, a politikusok közt mindössze 0,2% jut a harmadik utas pártnak. Ezért korábban a Mi Hazánk kifogást nyújtott be, de a csak fideszes tagokból álló Médiatanács elutasította panaszunkat a közmédia, a TV2 és RTL Klub ügyében is: a Nemzeti Együttműködés Rendszere összezárt a rendszeren kívüli Mi Hazánkkal szemben. De április 3-án így is fordulhat a kocka.

Novák Előd
a Mi Hazánk kampányfőnöke

 Vlagyimir Putyin elnök átfogó jellegű beszédet tartott szerdán az ukrán válságról, amikor a régió vezetőivel tárgyalt az oroszellenes szankcióhullám elleni társadalmi-gazdasági válasz intézkedésekről. Putyin kifejtette véleményét az Ukrajnával folyó konfliktusról, annak okairól és az Oroszország által végrehajtandó célokról.

A konfliktus elkerülhetetlen volt

A „különleges hadművelet” volt az egyetlen lehetőség, amely Oroszországnak megmaradt az évek óta tartó kelet-ukrajnai vérengzés megszüntetése érdekében – hangsúlyozta Putyin. Ugyanakkor, ha hatályát csak a szakadár donbászi köztársaságokra korlátoznák, az csak tovább tolná kelet felé nyugatiak a „frontvonalát”, ahelyett, hogy enyhítené a helyzetet – jegyezte meg.

A Donbász szakadár régiói elleni háború kezdetén Kijev széles körű offenzívába kezdett, hogy visszacsatolja ezeket a területeket – mondta Putyin, hozzátéve, hogy ennek következtében „csaknem 14 000 civil, köztük gyerekek haltak meg” a konfliktusban. Az ukrán hatóságok meg akarták támadni a Krímet is, amely még 2014-ben kivált az országból, és népszavazás útján csatlakozott Oroszországhoz.

„Az Egyesült Államok és más nyugati országok ösztönzésére Ukrajna céltudatosan készült egy erőszakos forgatókönyv szerinti, mészárlásra és egy etnikai tisztogatásra a Donbászban. A Donbász, majd később egy Krím elleni átfogó támadás csak idő kérdése lett volna. Fegyveres erőink azonban meghiúsították ezeket a terveket” – mondta Putyin.

Kijev aktívan keresett tömegpusztító fegyvereket

Az ukrán hatóságok világosan kinyilvánították céljukat tömegpusztító fegyverek, azaz nukleáris bombák és hordozóeszközeik előállítására vagy beszerzésére – közölte az orosz elnök. Tekintettel Kijev rendkívül ellenséges hozzáállására, az ilyen rendszereket egyértelműen Oroszország ellen használták volna, amint azok előállítása, beszerzése sikerül.

Putyin kitért az ukrán biolaboratóriumi hálózatra is. Az országban szétszórtan található létesítmények állítólag biológiai fegyverek fejlesztésével foglalkoztak Washington közvetlen támogatásával. Az orosz hadsereg által közzétett dokumentumokkal alátámasztott vádakat az Egyesült Államok vezető tisztségviselői különböző mértékű tagadással fogadták.

“Ukrajnában több tucat laboratóriumból álló hálózat működött, ahol a Pentagon irányításával és pénzügyi támogatásával katonai biológiai programokat folytattak, beleértve a koronavírus-törzsekkel, lépfenével, kolerával, afrikai sertéspestissel és más halálos betegségekkel kapcsolatos kísérleteket” – mondta Putyin hozzátéve, hogy most „jelentős kapkodás folyik, hogy eltüntessék mindennek a nyomait.” 

Ukrajnát Oroszország ellen fordították

Az elmúlt néhány évben a kijevi hatóságok nyugati közreműködők szigorú irányítása alatt Ukrajnát „Oroszország-ellenessé” formálták. A hivatalban lévő kijevi „rezsim” – hogy a konfliktust a lehető legtovább elhúzza -, sem a civilek sorsára, sem a bekövetkező pusztításra nincs tekintettel.

„Újra és újra látjuk, hogy a kijevi rezsim, amelynek nyugati urai agresszív „Oroszország-ellenessé” akarták formálni Ukrajnát és ezt a feladatot teljesítik is, teljesen közömbösek az ország és annak népének sorsa iránt” – mondta Putyin.

„Az is nyilvánvaló, hogy a nyugati irányítók rákényszerítik a kijevi hatóságokat a vérontás folytatására. Egyre nagyobb fegyverszállítmányokkal látják el Ukrajnát és folyamatos hírszerzési értesítéseket is adnak számukra, továbbá jelenleg is ott tartózkodnak a katonai tanácsadók, de már külföldi zsoldosok is.”

Kijev és Nyugat – „megdöbbentő cinizmus”

Az ukrán hatóságok és az egész nyugat is „megdöbbentő cinizmust” tanúsított a konfliktus kezdete óta – mondta Putyin, amelyre példaként említette a Donyeck központja ellen hétfőn végrehajtott ballisztikus rakétacsapást, amelyet a nyugat úgy kezelt, mintha az meg sem történt volna, miközben a támadásban legalább 20 civil vesztette életét.

„Véletlenszerűen csapnak le lakóépületekre a fanatikusok hevületével és a halálra ítéltek elkeseredettségével. Úgy viselkednek, mint a nácik, amikor annyi ártatlan áldozatot próbáltak a saját sírjukba magukkal rántani, amennyit csak tudtak”, majd Oroszországot okolják „kirívó hazugságokkal.”

“Az európai és az amerikai sajtó észre sem vette ezt a tragédiát Donyeckben, mintha mi sem történt volna” – mondta Putyin. „Ugyanúgy, ahogy azt az elmúlt nyolc évben tette, képmutató módon. Elfordították a fejüket, amikor az anyák gyermekeiket temették Donbászban, és akkor is, amikor idős embereket gyilkoltak meg. Ez egy teljesen dehumanizáló erkölcsi leépülés a részükről.”

A Nyugat széthulló dominanciája a globális zűrzavar mögött

Végső soron a Nyugat azon vágya, hogy megőrizze dominanciáját a világ felett a gyökere annak, ami most Ukrajnában történik, de a világ más részein kialakult válságok eredője is – véli Putyin.

„Ma az egész bolygónak meg kell fizetnie az árat a Nyugat ambícióiért, azokért a kísérletekért, hogy bármilyen eszközzel megőrizzék széthulló dominanciájukat” – mondta.

Azok vezették a jelenlegi helyzetbe a világot, akik csak az „érdekeikkel és szuper profitjukkal” törődtek, súlyos hibákat elkövetve évek óta, figyelmen kívül hagyva hibás, rövid távú döntéseik későbbi évekre történő kihatásait.”

Például az ukrán konfliktus miatt bevezetett oroszellenes szankciók hatását már a nyugati közemberek is érzik – miközben az elit bizarr módon Moszkvát próbálja okolni – jegyezte meg Putyin.

Azt akarom, hogy a hétköznapi nyugati emberek rám is figyeljenek és meghallgassanak, mert folyamatosan azt mondják, sulykolják nekik, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek, Oroszország ellenséges fellépésének köszönhetőek és annak következményeit a saját zsebükből kell fizetniük az embereknek. Mindez azonban hazugság.

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: © A Krem/Putyin

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Előszó helyett.

Amikor napokkal, talán hetekkel ezelőtt - de már az orosz-ukrán háború kitörése után - az alábbi cikk ötlete kipattant a fejemből, címnek azonnal a "Maraton életre-halálra" című, 1976-ban készült nagysikerű film (főszerepben: Dustin Hoffman, Laurence Olivier) címe jutott eszembe. Pedig a filmnek semmi köze a mai ukrán helyzethez (hacsak annyi nem, hogy a filmben felbukkan egy náci háborús bűnös), ahogy a film eredeti angol címének még annyi sem (Marathon Man). Mégis - azt gondolom - mi sem jellemzi jobban a Nyugat és Oroszország életre-halálra menő versenyfutását Ukrajnában, mint a film magyar címe.

Hogyan jutottunk ide?

Kezdjük az elején. Nagyon az elején. Élt egyszer egy bizonyos Zbigniew Brzezinski (1928-2017), aki Jimmy Carter (nem túl éleseszű demokrata) elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójáig vitte, és - ismerve az amerikai politika működését, amelynek lényege "minél kevesebb hatalmat a nép által választott elnöknek" - Brzezinskinek nagyobb hatalma volt, erősebb befolyása volt ez USA külpolitikájára, mint magának a szabadidejében földimogyorót termesztő elnöknek. Brzezinski maga Lengyelországban született, onnan vándoroltak ki az USA-ba még a II. vh. előtt, de a szülei még a mai Nyugat-Ukrajna területéről - ukrán barátaim szerint Zolocsev (Ternopol megye) környékéről - származtak (az angol wikipédia szerint Berezsaniból, ott van az is közel, 15-20 km).

Zbigniew Brzezinski szívből gyűlölte a Szovjetuniót. Számtalan munkája mellett volt egy elmélete, "A nullszint növekedés teóriája", amely dióhéjban annyit jelentett, hogy a Szovjetuniót olyan erős fegyverkezési versenybe kell kényszeríteni, amely csődbe viszi annak kevésbé hatékony tervgazdaságát. Brzezinski ördögi terve a 80-as évek végére beért, a Szovjetunió 89-90-ra belerokkant a fegyverkezési versenybe és széthullott.

Igen, kedves Olvasó, jól érted, bizony nem Reagan elnök bontotta le a Szovjetuniót.

A Szovjetunió "jogi örököse" Oroszország lett. Az utolsó szovjet elnök Gorbacsev volt, az első orosz elnök Jelcin lett, aki némi felfordulással került ugyan hatalomra, de a hatalmas szovjet birodalom lényegében békésen esett szét.

Ugyanakkor maradt egy neuralgikus kérdés: a szovjet atomarzenál sorsa. Még Gorbacsev idején született egy megállapodás, hogy a láthatóan széteső Szovjetunió összevonja atomfegyvereit Oroszország területére, cserébe a NATO nem terjeszkedik Kelet felé. Oroszország - a gazdasági nehézségei ellenére - a megállapodást a maga részéről teljesítette, így lett - többek között - atommentes hatalom a későbbi Ukrajna is (az ukránok nagy bánatára).

A Szovjetunió szétesése után Oroszország évekig gyengélkedett, a Nyugat az orosz medvét láncra fűzve táncoltatta, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a láncot pár üveg vodka helyettesítette. A részeg Jelcin nem csak sanyarú képet festett az egykor büszke Oroszországról, de részegen mindent alá is írt, amit elétettek.

Ezt a Nyugat gyengeségként értékelte és szép lassan sutba vágta az egykor kötött stratégiai egyezséget, a NATO pedig elkezdett terjeszkedni Keletre. Ma Oroszország közvetlenül 4 NATO országgal határos (a három balti ország és Lengyelország), de a Fekete-tengeren keresztül további három NATO szomszédja van (Törökország, Románia, Bulgária).

És akkor került hatalomra a volt KGB-tiszt Vlagyimir Putyin. Aki valószínűleg komolyan vette Oroszország talpra állítását, és régi dicsőségének visszaszerzését. Volt némi szerencséje is, mert ekkoriban volt egy jelentős olajválság, amely váratlanul extra bevételekhez juttatta Oroszországot. Ugyanakkor elindult két kezdeményezés, amely - úgy tűnt - megbékélést hoz a Kelet-Nyugat szembenállásban.

Volt ugyanis egy NATO-orosz katonai partnerségi együttműködés (Nyitott Égbolt, 1992) valamint a 2000 évek elején Oroszország megjelent a G7-ek csúcstalálkozóin 8. tagként. Ez annyira működött, hogy egy ideig G8 csoport volt a neve.

Aztán valami eltört.

Először is az USA az együttműködés teremtette nyugalom árnyékában elkezdte megdolgozni, majd szép lassan bevenni Ukrajnát. Ezt talán az oroszok le is nyelték volna a széleskörű együttműködésért cserébe, ám közben a Soros-szervezetek is elkezdtek beszivárogni Ukrajnába és Oroszországba. Hogy a Soros-szervezetek a CIA kinyújtott csápjai, azt a jelen sorok szerzője mindenkinél korábban, már 2010-11 körül feltárta, bár komoly visszhangja nem volt.

Ezzel szemben Putyin egy huszárvágással kémszervezetnek minősítette a Soros-hálózatot és az egészet kipenderítette Oroszországból. De nem csak ezt tette meg, de betiltotta az LMBTQ propagandát - és nem csak az óvodákban, de a közterületeken is, ezzel elejét véve a prájdoknak.

A Nyitott Égbolt együttműködés érdemben elakadt, Putyint pedig már nem hívták meg a G7-re.

A Nyugat megvádolta Putyint Litvinyenko likvidálásával, majd a nyakába akarták varrni a nevetségesen átlátszó Szkripál-ügyet, majd megfejelték a még átlátszóbb Navalnij-üggyel. A négy emberből egyedül Litvinyenko halt meg, miközben a demokratikus Nyugaton - Diána rejtélyes haláltól Epstein üzlettársának minapi haláláig 2-3 tucat politikai gyilkosság történhetett. Csak a Clinton-Trump választási kampányban egy fél tucat, csak az USA-ban.

Következett az arab tavasz, amelyben az oroszok bekeményítettek: nem szavazták meg az ENSZ-ben Szíria szabad bombázását, sőt, Szíria oldalán beszálltak az ISIS elleni harcba.

A Nyugat és Oroszország viszonya teljesen elhidegült.

Közben Kijevben lezajlott a Majdan - a forradalomnak nevezett, valójában az amerikaiak által feltüzelt puccs - és az USA gyakorlatilag megszállta az ukrán államigazgatást. Az elnök Poroshenko lett, akinek wikileaks igazolása volt arról, hogy az amerikaiak embere, ügynöke. Őt követte a szintén az amerikaiak zsebéből kikandikáló Zelenszkij.

Az oroszok pedig kezdték megérezni, hogy nem babra megy a játék. A Majdan után gyorsan bevették a Krímet, majd a Koszovóban kipróbált jogi konstrukcióban Oroszországhoz csatolták. Nem volt nehéz, a Krímben ukránok alig éltek. Ugyanakkor - nyilván Moszkva támogatásával - megalakultak a keleti szakadár köztársaságok, ez bebiztosította, hogy Ukrajna NATO tagsága nem kerülhet egy ideig napirendre.

Közben "valakik" lelőtték az MH-17-es járat gépét, a Nyugat szerint az oroszok/szakadárok, az oroszok szerint az ukránok vagy a szövetségeseik. Ám elég csak szembeállítani a nyugati, Photoshopban kreált "bizonyítékokat" az orosz légvédelem alapos és részletes beszámolójával, hogy belássuk: az MH-17 csak a szükséges áldozat volt az oroszok ellen elrendelendő szankciók megalapozására.

És akkor elérkezett 2021 decembere, amikor Putyin egy négyórás sajtótájékoztató félórás nemzetközi blokkjában nem hagyott kétséget afelől, hogy véget vetnek a Nyugat ukrajnai wirtschaftjának.

Ugyanis a Nyugat, főleg az USA olyan mértékben beásta magát Ukrajnába, olyan mértékben zajlott a felfegyverzése, felkészítése az oroszok ellen (most látjuk), amely már Oroszország létezését veszélyezteti.

Ezt mérlegelte Putyin, amikor bemondta, hogy ennek véget vetnek.

De a Nyugat nem vette komolyan. Pedig ez volt az utolsó esély a békés rendezésre. Volt két hónap asztalhoz ülni. De a Nyugat inkább lenézte, megvetette, nem vette komolyan Putyint.

Putyin, végső lépésként - 10 évnyi türelem (és erőgyűjtés, felkészülés) után - 2022. február 24-n (a magyar legendáriumban ez jégtörő Mátyás napja) elindította a háborút. Amelynek célja - a közvéleménynek adagolt nácítlanítással és demilitarizálással szemben - Ukrajna jelentős részének elfoglalása és a nyugatiak, főleg az amerikaiak kisöprése onnan egyszer s mindenkorra.

A tét óriási!

Ha Putyin elveszti ezt a háborút, Oroszországnak vége. Elbukik, szétesik.

De ha Putyin megnyeri ezt a háborút - ennek elég jó az esélye, nagy tétben nem fogadnék ellene -, az olyan éket ver a nyugati szövetségekbe, olyan nehéz helyzetbe fog hozni egyes nyugati országokat, hogy a Nyugatnak vége. Legalább is, ahogy most ismerjük. Ukrajnának szintén vége.

Háborúzni viszont senki nem mer - talán Márki-Zay-t leszámítva - szemtől szembe az oroszokkal.

Maraton ez! Életre-halálra.

Végül, zárszónak: Lehet moralizálni azon, van-e joga Putyinnak háborút indítani casus belli nélkül egy szomszédos ország ellen. Egy biztos. Az USA, illetve a Nyugat négy(!) jelentős háborút indított 2000 óta casus belli nélkül (amióta Putyin van hatalmon). Afganisztán, Líbia, Irak, Szíria. Akkor senki nem moralizált ezeken... Pedig csak Irakban legalább 200-250 ezer felett lehet az áldozatok száma...

____________

Kép: A G8-ak egykori összejövetele, Putyin balról a negyedik. Barroso meg ott fontoskodik a bal szélen kilencedikként nem képviselve senkit (az EU nem szuverén, csak államok szervezete).

Korábbi írásom - A háború legfőbb vesztese

https://www.facebook.com/mernyo/posts/5195179517199709

Maraton életre-halálra / Marathon Man, 1976

https://www.imdb.com/title/tt0074860/?ref_=fn_al_tt_1

Ötven éve foglalkozom politikával, főleg a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetével, és annak okaival. Ki merem jelenteni, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a cigányság, ami a rendszerváltó politikai „elit” felelőssége és csak azt követően lehet a romákat felelőssé tenni.

2022. március 2-án a Budapest XV. kerületi polgármesteri hivatalának hivatali helységében sajtótájékoztatót tartott Barkóczi Balázs Isaszeg önkormányzati képviselője, a DK Budapest 12. Országgyűlési Egyéni Választókerületi jelöltje és Czuczu Tamás, a kerületi Cigány Önkormányzat elnöke. (https://www.bpxv.hu/hirek/sajtotajekoztato-2) Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy a „szivárványkoalíció jelöltje” kampánykelléknek használja fel a romákat.

Mivel Czuczu Úr az én szórólapomat lebegtette annak igazolásául, hogy a Mi Hazánk Mozgalom rasszista, ezért maradjunk a tényeknél és ne képzeljünk olyanokat, amelyek nincsenek leírva. A szórólapomba meg sincs említve a cigányország, hacsak arra nem gondolunk, hogy egyes roma vezetők, önálló cigányországot vizionálnak.

Azt, hogy én és a pártom rasszista lenne, kikérem magam és a pártom nevében is.

Tartok attól, hogy Czuczu  Úr felült a balliberális fogalom-miskárolók aljaságainak.

A szórólapomon egyetlen bekezdés foglalkozik a cigánybűnözéssel: „Visszaszorítanánk a cigánybűnözést és a megélhetési gyermekvállalás.”

Mi, elítéljük a kollektív bűnösség vádját. A kifogásolt mondat nem általánosításként van megfogalmazva! Azért, mert a cigányságot többszintű rétegződés jellemzi.  Hadd ne nevesítsem azokat a roma származású egyéniségeket, akikre büszkék vagyunk mi magyarok is.

Többféle bűnözésről beszélhetünk; politikai bűnözésről, fehérgalléros bűnözésről, megélhetési bűnözésről és a cigánybűnözésről, stb. Ezeket a bűnöket mindig egyének követik el, egyedül vagy csoportosan. Ennyit a filozofálgatásról.

Azt azért tudjuk, hogy a roma kérdés körül nagyon sok a tabu, amit az egész politikai elit és az „igazságszolgáltatás” tiszteletben is tart.

Czuczu Úr tudja-e, hogy az elítéltek hány százaléka cigányszármazású? – Költői kérdés volt.

Ha már rasszizmusról beszélünk, akkor azt is látni kell, hogy oda-vissza tetten érhető.

Ha már az Elnök úr felhozta a 2020-as deák téri lincselést, akkor hadd jegyezzem meg, hogy az elkövetők roma származásúnak látszottak, de az is lehet, hogy sminkjük volt megtévesztő és ezért nem ismerte fel roma embertársát.

Azt meg nem is értem, hogy Fidesz-csizma hogyan került a mi asztalunkra. A Fidesz sarát ne rajtunk kérjék számon. Ha már a Fidesz szóba került, akkor hadd emlékeztessem arra az Elnök urat, hogy Fidesz-KDNP kormány szerette volna rávenni a roma családokat arra, hogy rendszeresen járassák az iskolába gyerekeiket. Mindazonáltal a balliberális oldallal közösen mekkora cirkuszt csináltak belőle, mintha az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az iskolázatlanságot emberi jogként értelmezné és nem fordítva.

A szomszéd utcában lakik egy népes roma család, a családfő arról panaszkodott, hogy ezek a gyerekek nem akarnak dolgozni. Egyébként van egy öntudatos cigány barátom, aki velem azonos politikai nézetet vall, aki azzal kezdte az első beszélgetésünket; –Tudod, hogy cigány vagyok?!  A válaszom ennyi volt; Nem tudtam, de tisztellek, mert emelt fővel mondtad.

Végezetül J.F. Kennedy elhíresült mondatát idézném: „Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.” – Jó kérdés!

2022. március 10.

Takács András

Mi Hazánk Mozgalom

Bp. 12. OEVK jelöltje.

Tisztelt Olvasó!

„Valóban olyan életforma ez, melyben a közösség az első és legfőbb személy, s lelkében változatlan, csupán az atyák és a fiak cserélik egymást." (Tamási Áron)

Manapság nagyon nehéz helyzetben van az az ember, akinek lételeme a szabad gondolat. Nem divatos már az „ami a szívemen, az van a számon is” magatartás. Óvatoskodó szerepjátékká silányult a világ.

Álarcok mögé bújt emberek ütköznek meg egymással. Nincs valódi társadalmi párbeszéd. Nem ismerjük a módját. A módszertan elsajátítása pedig csak valóságos párbeszéddel, vitákkal, megbékéléssel valósulhat meg.

Ehhez pedig valóságos, élő gondolatokat, érzéseket kell közvetítenünk egymás felé. Nehéz és fáradságos tapasztalásról van szó, nemhiába „patópálkodunk” vele évszázadok óta.

„Ha valaki egyszer csak azon kapja magát, hogy a többség véleményét szajkózza, akkor ideje megújulni.“ (Mark Twain)

A valósággal párhuzamos dimenziókba migrált emberek nem nagyon tűrik meg ezt a „régimódi” hozzáállást. Azt mondani és azt írni, amit legbelül gondolunk, ma leginkább egy közéleti öngyilkosság. Ma hajnalban én úgy szereltem össze a latptomomat, mint az az elkeseredett ember, aki tudja, hogy az általa gondosan megtisztogatott és átnézett fegyver valójában arra szolgál, hogy néhány pillanattal később véget vessen az életének. Abban a pillanatban, amikor azt írjuk, amit igazából írni akarunk, akkor járunk a helyes úton, de abban a pillanatban érezzük, hogy ez most annyira „túl sok lesz önmagunkból”, hogy lavinákat indít el még a közvetlen környezetünkben is.

„Emberek, mind magyarok vagyunk! Nézzetek a fejetek fölé! (...) Nézzetek a lábatok alá! Minden porszem az előttünk járó nemzedékek földdé lett arcából való rész." (Tamási Áron).

Géczy Gábor barátom mindig arra figyelmeztetett, hogy túl gyorsan és túl sok mindent akarunk megvalósítani egyszerre.

„Meg kell várni, amíg az emberek megérnek ezekre. Amíg maguktól nem állnak neki megszervezni önmagukat, és ezzel párhuzamosan nem találnak egymásra, amíg a táj nem kel életre, addig hiába erőlködünk. Alulról kell indulnia a kezdeményezéseknek.”

Tökéletesen igaza volt, de a bennem lévő „napszámos óra” egyre csak siettetett. Fél évszázados lázadó énem azt mondatta velem mindig, hogy mi vagyunk az a bizonyos „alulról”. Néha olyannak éreztem a helyzetünket, mint az anekdotabeli plébános esetét, aki segítségért könyörög a Teremtőhöz árvíz idején, és már a harmadik csónakot utasítja vissza. Közvetlenül Istentől igényeljük a megváltást, de semmibe vesszük az általa küldött segítséget. A belső-somogyi öregek azt tanították nekem, hogy az Isten mindig pontosan tudja, hogy az emberek hol rontották el a világot. A gyerekek képében el is küldi azokat, akikkel ezt az egészet helyre lehetne hozni. Az már csak az embereken múlik, hogy „el akarják-e rontani” az üzenetet, vagy hagyják, hogy megvalósuljon az isteni szándék. Erre mondták azt ezek az emberek, hogy a magyar akkor teszi jól a dolgát, amikor a „fiainak a fejére teszi a koronát”.

Sajnos háború van, és tízmilliók keltek fel az egyik hétfőn este arra, hogy a mindennapok során olyan komolynak gondolt problémák (a gyerek intője, az értetlen munkahelyi főnök stb.) semmivé váltak. A határok felé menekülő embereknek pedig most is iskolába, munkába, kirándulni kellene menniük, nem pedig az ismeretlenbe menekülni. Egy beregszászi ismerősöm elkeseredve telefonált rám, hogy az ukrán határőrök nem engedték át a nagyfiát a határon, pedig csak novemberben fogja betölteni a tizennyolcat. Közben olyan barátaim, akik éppen Lengyelországban és Szlovákiában kamionoznak, azt mondják, hogy az utak tele vannak prémium kategóriás ukrán autókkal, amelyekben kigyúrt férfiak ülnek. A kisebb autókat nők vezetik, és tele vannak gyerekekkel. Ők azt teszik, amit tenniük kell. A következő nemzedéket mentik.

Állítólag a határőrök háromezer dollárért engedték át a katonaköteles korban lévő „pénzes” férfiakat a határon. Úgy tűnik, hogy a szervezett bűnözői csoportok tagjai és a „rendszer kegyeltjei” nem akarnak meghalni Zelenszkijért és Ukrajnáért. A képviselők döntő többsége már a támadás előtt egy héttel, február 15.-én elhagyta az országot.

Közben halljuk, hogy megindultak a nyugati zsoldosok és önkéntesek Ukrajnába, az Európai Unió és egyes NATO tagállamok fegyvereket szállítanak az Ukránoknak. Az ukrán vezetés pedig fegyvereket oszt a lakosságnak.

Tizennégy éves lányok és hetvenéves nyugdíjasok járnak ki az ideiglenesen létrehozott lőterekre és az épületharc alapjainak elsajátítására létrehozott „ölőházakba”.

Készülnek, hogy a Szíriában, Líbiában és a Donbaszban harci tapasztalatot szerzett orosz és csecsen harcosokkal szembeszálljanak. Közel húszezer nyugati fegyveres lesz lassan jelen a konfliktusban. Már eddig is több ezren voltak és jelentős szerepet játszottak az eddigi harcokban is. Volt, aki az ukrán civilek kiképzésében segédkezett, és volt, aki az ukrán műveletekben vett részt. Már ők is szenvedtek el súlyos veszteségeket Mariupolnál.

„Nincsenek előítéleteim magammal szemben. Apám fehér volt, anyám fekete. Néhányan félvérnek, vagy valami ilyesminek hívnak. Én nem állok senki oldalára. Nem állok sem a fekete, sem a fehér ember oldalára. Én Isten oldalára állok, aki megalkotott engem, és aki miatt fekete és fehér vagyok.“ (Bob Marley)

Horvátok, bosnyákok, angolok, franciák, spanyolok, lengyelek, hollandok, finnek, szlovákok, magyarok, volt ISIS katonák, al-Kaida harcosok indultak el, hogy a hivatalos orosz haderő mellett összecsapjanak a másik oldal által szervezett orosz, csecsen, szerb, szlovák, francia, örmény önkéntesekkel.

Mindenki, akinek „leszámolnivalója” van a másikkal, most Ukrajnában gyülekezik. Amit otthon nem tehetett meg, azt most megteheti ebben a közegben.

Az erőszak egyre fokozódik, és az elképesztő mértékű erőszakot sugárzó filmeken felnevelkedett európaiak észre sem veszik, hogy a harcoló felek saját „sikereiket” az elpusztított emberek számában mérik. Ki disznózsírral kenegeti a lőszereket (hogy jobban megalázza az eltalált muzulmán vallásúakat), ki pedig mérgekbe mártja. Az ellenség ördöggé festése, „dehumanizálása” zajlik mindkét oldalon. Emberi arcok néznek egymással szembe megkeseredve, miközben arra törekednek, hogy ezeket az arcokat minden emberi vonásuktól megfosszák.

„És hazám volt a szó, s hazám volt a nép, mely magyarul beszél, a nép, az óriási állat, mely e fekete földön él; amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam, erőm az ő ereje lett, sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."

(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

Elkeseredve hallgattam egy lengyel ismerősöm tegnapi monológját, ami arról szólt, hogy itt az ideje, hogy a lengyelek igazságot szolgáltassanak, és nekünk, „kistestvéreknek” is meg kell értenünk, hogy ki mellé kell állnunk. Több ország is úgy döntött, hogy nem szállít fegyvereket és szállítmányokat sem enged át a határain. Nemcsak Magyarország, de még Izrael is ilyen döntést hozott.

Azon gondolkodtam el, hogy akik ez ellen tiltakoznak, azok végiggondolták-e, hogy milyen következményekkel fog járni a túloldalon még viszonylagos biztonságban lévő települések lakóira, ha fegyverszállítmányok érkeznek a városokba? Hogy fogják érezni magukat a határon túl élő magyarok, akik hallani fogják a szirénák bömbölését vagy a bombák becsapódását?

Tegnap mi arra ébredtünk, hogy az a politikai ellenzék, amely folyamatosan a járványügyi szigorítások pártján állt, most azt állította, hogy az ő „ellenállásán” buktak meg a korlátozó intézkedések. Azok, akik korábban a hadsereg léte ellen kampányoltak, és a „felesleges” fegyverkezést kiáltottak pár harckocsi beszerzése után, most akkorát fordultak, hogy a még fel sem szerelt és az új eszközökre ki sem képzett katonákat egyből bezavarták volna Ukrajnába. Az őrület jelei mutatkoznak mindenhol.

Egyes amerikai demokrata képviselők szerint pedig az a legnagyobb baj, hogy a „fehér ukránok” szenvedéseinek bemutatása rasszizmus, a magyar ellenzék azt terjeszti a saját köreiben, hogy Putyin és Orbán a nyugatiak szerint biztosan Szaddam és Kadhafi sorsára fog jutni. Már előre vizionálják, hogy egy „putyini diktatúrában” elcsalják a választásokat és, hogy kriminalizálhatják az ellenfeleiket.

Ez a kommunikáció nemcsak a „füstös kocsmák” hangulatában van jelen. Hivatalnokok, ügyvédek, tanárok, kutatók mesélik, hogy a kollégáik teljesen megvadulva adják elő a legembertelenebb elképzeléseiket a „magyar jövőről”. Biztonsági szakértő ismerőseim naponta 100 fenyegetést kapnak a kijelentéseikért, „mindkét” oldaltól.

Van rosszabb, mint egy háború a szomszédban. Egy széteső Ukrajna, egy széteső Oroszország és egy nukleáris konfliktusnál is van veszélyesebb. Az, amit most magunkkal művelünk.

Egy széteső Magyarország a legnagyobb félelmem. A lelki, szellemi polgárháború már régóta tart. Csillapíthatatlannak tűnik az ellentét az ország két része között, és az önmérsékletre intőket mindkét oldal árulónak tekinti.

Állandóan panaszkodunk. Nem jó az ország, állítólag az emberek kiállhatatlanok, és nincs szabadság. Sokan azt mondják, hogy el kell innen menni. Aztán rácsodálkoznak, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, és bizony hiányoznak az itthon megszokott érzelmi mélységek és a „jó beszélgetések”. Mégiscsak másképpen vannak összerakva a többiek.

Tisztelt Olvasó!

Meg kell, hogy értsük, hogy minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy megértsük egymást. Igazából tudjuk, hogy a hétköznapok a legfontosabbak az életben. Aki nem akar arra ébredni, amire azon a hétfői napon az ukránok ébredtek, annak meg kell értenie, hogy mindannyiunknak el kell végezni egy fontos feladatot: Önvizsgálatot kell gyakorolnunk, és önmagunk túlértékelése helyett meg kell teremteni a „jövő” lehetőségét a gyermekeinknek. Nincs más, ami fontosabb lenne.

A nagyképűen a saját fejünkre helyezett koronát oda kell rakni, ahova a somogyi öregek javasolták…

A Mi Hazánk Mozgalom jogilag egy nem rég alakult párt, amit a magyar politikai helyzet alakulása, a nemzeti elkötelezettségű nemzettársaink igénye hozott létre. A Mi Hazánk Mozgalom nem egy felső politikai erő nemzeti köntösbe bújtatott bábja, hanem a nemzeti értékeket és érdekeket képviselő gondolkodók és politikusok szellemi örököse, mint például Csengey Dénes, Pongrátz Gergely, Csurka István és még sorolhatnánk azokat a közéleti embereket, akik az úgynevezett „rendszerváltás” idején már jelezték, hogy nem ezt és nem így akartuk.

Pártunk tagjai és vezetői nem most léptek a haza szolgálatába, mert minden olyan helyzetben felemelték szavukat, amikor a magyar nemzetet és a hazát sérelem érte, vagy a nemzet érdekei sérültek. Ennek a politikai közösségnek van múltja, amit az egyéni kiállások összessége tesz hitelessé.

A Mi Hazánk Mozgalomnak van politikai múltja, értékrendje, bátorsága, józan paraszti esze és lelkiismerete. Ez a lelkiismeret késztette a volt Jobbik-os bajtársainkat, hogy az eredeti célt és eszmét elárulókkal további közösséget ne vállaljanak, és hogy új politikai közösséget hozzanak létre.

A fentiek szellemében indultunk a 2019-es Európai Parlamenti képviselői választáson és alig egy éves pártként 3,6%-os támogatottságot értünk el. Most a 2022-es országgyűlési választáson már nem csak az a tét, hogy bejutunk-e a parlamentbe, hanem az is, hogy a törvényhozásban lesz-e olyan politikai erő, amely népben és nemzetben gondolkodik. Lesz-e olyan párt a Parlamentben, amelyik konstruktív ellenzéki frakcióként az országgyűlés lelkiismerete tud lenni, ahol a józan ész, és a haza iránti szeretet irányítja szavazataikat. Eddigi javaslataink is azt szolgálták, hogy felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy, mi is lenne a feladata, mint például a határkerítés megépítése, vagy a gyermekeink védelme az abnormális ideológiáktól.

Fontosnak tartom az alábbiakat leszögezni:

1. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk összességében nem nevezhető sikertörténetnek, mint ahogy a „rendszerváltás” sem.
2. Magyarországnak jelenleg érdekében áll, hogy az EU tagságát fenntartsa, de fel kell

      készülni arra az esetre is, ha esetleg tarthatatlanná válna a tagságunk.

3. Egyetértünk a magyar kormány migráns-, család- és gyermekvédelmi politikájával, azzal a kitétellel, hogy Magyarország szuverenitását nem csak az illegális – gazdasági –   bevándorlók veszélyeztetik, hanem a gazdasági, pénzügyi, kulturális, nemzetvédelmi kitettségünk is.
4. Támogatjuk a Nemzetek Európáját, ahol nem a balliberális abnormalitás lesz az „európai érték”, hanem az egymás tisztelete, a kölcsönös érdekek érvényesülése. Ahol nem akar egy bürokratikus vízfej a nemzetek fölé nőni, és ahol nem a nemzeti gőg és a másik nép leuralása a cél.
5. Az ukrajnai helyzet eszkalálódása világégéssel fenyeget. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, ahhoz olyan előzményeket is figyelembe kell venni, mint a 2014-es kijevi felkelést kirobbantó amerikai befolyás nyilvánvalóságát, és a jelenlegi nacionalista és rasszista kormány nemzetiség ellenes intézkedéseit. Amennyiben Ukrajna feladná független státuszát és a NATO tagjává válna, akkor Oroszország állandó fenyegetettség alatt állna. Ezzel USA olyan stratégiai előnyhöz jutna, ami megint csak instabilitást okozna a világban. Ismerve Egyesült Államok „demokrácia exportját” megint csak világégést okozna. Mindebből fakadóan Magyarországnak az az érdeke, hogy mielőbb vége legyen az

Ukrán - Orosz háborúnak, ami csak úgy lehetséges, ha nem az amerikai érdekek mentén folynak a tárgyalások, hanem az európai népek érdekei szerint. Minden népnek és országnak joga van a biztonságra! Magyarország nem keveredhet háborúba, hacsak nem a megmaradásunk a tét.

6. Fennáll annak az esélye, hogy a magyar parlamentben két-párti törvényhozás jön létre, ami kétpólusú kormányzati váltógarázdaságot eredményezhet. Ennek a helyzetnek a jelei már most láthatóak. Vajon akar-e győzni a Fidesz-KDNP?!
7. Virradat programunk (mihazank.hu/program) egy több cikluson átívelő kormányzati program, ami rendszerkritika, de egyben olyan jövőképet vetít elénk, amiért érdemes küzdeni.

Számunkra nagyon fontos a 2022-es országgyűlési választás, mert ez lesz az első valóban jelentős és értékelhető politikai megmérettetésünk, ami reményt és lehetőséget adhat arra, hogy az elkövetkező választásokon olyan sikereket érjünk el, hogy kormányképes pártként a helyi és országos politikában megkerülhetetlené váljunk, ez által a nemzet lelkiismerete és józan esze lehessünk. Nem ellenséget akarunk gyártani, hanem szövetségeseket találni az ország felemelkedéséhez, a nemzeti érdekek képviseletére.

Budapest, 2022. 03.04.

Takács András

Bp. 12. EOVK jelöltje