Igaza volt a Mamának, a látás semmihez sem fogható. A legjobb dolog a szaglás. A hallás is nagyon jó és fontos, de a látás egy olyan csodálatos valami, amihez hasonló nincs. Aki még nem látott, el sem tudja azt képzelni.

Na, de kezdjük az elején.

Az egyik reggel elindultam pisikélni, oda, ahová mi kicsik szoktunk félrevonulni szükség esetén, a ládánk sarkába. Egyszer csak egy sötét gombolyagot látok magam előtt. Mi történt velem, mi lehet ez itt az orrom előtt. Jobb, ha megszagolom ötlött fel bennem, mert az a biztos. Meg is szagoltam, hát a gombolyag nem volt egyéb, mint az egyik testvérem, az öcsikém. Hát végre látok, ujjongtam magamban, s elindultam felé. Ő meghallotta, hogy valaki közeledik hozzá, felemelte a fejecskéjét, s rám meredt. Először ijedséget láttam a szemében, nem tudta mi történhetett vele, majd beleszagolt a levegőbe és megnyugodott. Oda mentem hozzá és megnyaltuk egymás orrocskáját, s együtt indultunk a láda sarka felé. Miután elvégeztük a dolgunkat a Mama felé vettük az irányt, mert igazán megéheztünk. Persze az öcsém már nagylegény volt, mert folyton a lábam felé kapott. Én erre nekidőltem, s egyszerűen feldöntöttem. Jól esett, hogy már láthattam is az eredményt. Ez nagyon jó állapítottam meg, hogy a kutya látja is a munkája eredményét. Oda mentünk a Mamához, aki olyan szép és nagy volt, amilyent el sem tudtunk volna képzelni. Hófehér volt, de a fején, az oldalán és a fenekén egy-egy nagy fekete folt volt. És a szeme? Az gyönyörű szép barna és meleg volt, s mintha mosolygott volna.

Közben megérkezett a másik két testvérkénk is és mindnyájan csak bámultunk rá, még a szopizásról is megfeledkeztünk.

• Na gyerekek, milyen dolog látni? – kérdezte nevetve.
• Nagyon jó Mama, nagyon jó. – vakkantgattunk.
• Rendben van, akkor mától kezdve sok minden meg fog változni az életünkben. Először is, nézzetek ki a ládánkból. Ott a szék mellett találtok egy kisebb ládát, amiben homok van. Ezután ott végezzétek el a dolgotokat, mert itt már kezd büdös lenni. Látjátok itt a láda egyik oldala alacsonyabb, már át tudtok mászni rajta, s irány a homokosláda. Másodszor pedig, már nő a fogacskátok, úgyhogy szopizás közben kíméljétek jobban a cicimet, mert fáj. Ne a cicimen veszekedjetek, hanem előtte, aztán utána kultúráltan gyertek enni.
• De hát akkor mi lesz veled, mert a fogaink azok tényleg nőnek. – kérdeztük.
• Még egy hónapig etetlek benneteket, de már közben is kaptok rágcsálnivalót a Gazdáéktól, aztán ki-ki megy a maga dolgára.
• Hová? – kérdeztem.
• Mondom, a maga dolgára, mert ti nem fogtok itt lakni nálunk. Mindenkinek lesz egy új gazdája, s új lakása. – felelte a Mama.
• Hát akkor Norbiék mégsem a gazdánk? Eddig azt mondtad. - kérdezte az öcsikém.
• Soha nem állítottam, hogy mindnyájunknak ő a gazdája. Ő egy csomó ember gazdája, mert ő a papbácsi. Dórika pedig a felesége. Ők az én gazdáim. Majd nektek is lesz gazdátok, ha rendesen viselkedtek.
• De hát ez borzasztó. Nem is fogjuk többé egymást látni?
• Még az is meglehet, de ez az élet rendje. Meglátjátok – mert ugye most már tudtok látni is – szóval meglátjátok nem is lesz ez olyan nehéz, csak az elején pár napig, aztán azt is elfelejtitek, hogy ki is volt a mamátok.

Ez lehetetlen, gondoltuk, s csendben, s főleg kultúráltan elkezdtünk szopizni, de valahogyan most nem esett olyan jól a tejecske, mint máskor.

Arra ébredtünk, hogy Norbi Gazda hazajött. Már akkor tudtuk, hogy ő az, amikor az autója megállat a ház előtt. Dórika nem volt vele, ezt is hallottuk. Bejött a nappaliba, lepakolt mindent, majd átjött megnézni bennünket, mint szokta. Összecsapta a kezét és felkiáltott.

• Hiszen ezeknek kinyílt a szemük!

Ilyen a Norbi Gazdi, néztem tágranyílt szemmel. Ekkora nagy ember? És két lábon jár. Azt a mindenit, erre nem is gondoltam. Hát ilyen az ember? Aztán Norbi gazda négykézlábra ereszkedett a ládácskánk előtt, és egyenként kivett bennünket, s mindnyájunkat megpuszilt. Olyan jól esett mindez. Norbi Gazdának az arcán is volt szőr. Nem sok, de volt. Ez külön tetszett nekem, mert a Mamától azt hallottunk, hogy az emberek szőrtelenek, nem úgy, mint mi kutyák. Sokat játszadoztunk a Gazdával, majd ő elment, s valami jó szagú bogyókkal tért vissza, mindnyájan kaptunk is belőle. Szagolgattuk, szagolgattuk, de nem tudtunk mit kezdeni velük. A Gazdi odahozta a ládácskánkhoz a kisszéket és nézegetett bennünket, beszélt hozzánk, aztán gyorsan felkelt és eltűnt. Nemsokára egy csomó pokróccal, vagy mivel tért vissza. Elvette tőlünk a ládácskánkat, ami igazán nem volt szép tőle. Ez a mi ládácskánk, ugattunk, de mintha meg sem hallotta volna, kivitte a tornácra. A Mama farokcsóválva követte, mintha örülne mindennek. A nyitott ajtón keresztül láttuk, hogy kiveszi belőle a rongyokat, kirázza és kiteregeti azokat. Utána megfordította a ládát és elkezdte verni. Hogy mi minden ki nem hullott abból? Utána visszahozta a ládácskát, letette a helyére és az új ruhákat szépen beigazgatta a ládácskába.

• Most már nyugodtan használhatjátok. – mondta, s megint végigsimogatott bennünket.
• Gyerekek, többet ide nem szabad ám pisilni! – hallottuk a Mamától.

Gyorsan elfoglaltuk a helyünket, de a Mama kiparancsolt a ládából, hogy vacsora előtt mindenki menjen el pisilni a homokosládába. Most már megértettük, hogy ez így van rendjén.

Utána visszamásztunk a Mama mellé, aki már kényelmesen lefeküdt, úgy, hogy nyugodtan szopizhassunk. A vacsora végén hallottuk, hogy Dórika Gazda is megérkezett. Norbi Gazda eléje sietett, hallottunk, hogy nevetgélnek, s jönnek be a nappaliba.

Mindnyájan felnéztünk, mert Dórika Gazdát eddig még nem láttuk. Hát jó dolog ez a látás, mert Dórika Gazda szebb volt, mint gondoltuk, igaz ő is csak két lábon járt. Odajöttek a Gazdik, s Dórika is mindnyájunkat a kezébe vett, megsimogatott bennünket és tőle is kaptunk egy-egy puszit. Sokáig játszogattunk még, de egyszer azt mondta Dórika Gazda, hogy mossunk kezet és vacsorázzunk mi is. Elmentek kezet mosni, megterítettek, de még egyszer odajöttek a ládánkhoz és átölelték, majd megpuszilták egymást.

• Kiskutyáink már vannak. Előbb utóbb egy kisgyermek sem ártana. – mondta Norbi Gazda. Holnaptól már jó lesz nekik a fáskamra, sokkal nagyobb helyük lesz ott, s akkor jönnek ki az udvarra, amikor akarnak. Reggel kiteszem őket.

A Mama a hír hallatán szemmel láthatóan - hiszen már látunk – örült, és ez jó.

A Gazdáék leültek vacsorázni, de előtte Norbi elmondta az asztali áldást, amelybe belefoglalt bennünket is, kérve a Mindenhatót, hogy segítsen bennünket jó gazdákhoz juttatni.

Még egyszer szopiztunk, majd önállóan átmentünk a homokosládába elvégezni a dolgainkat. Ezt követően visszabotorkáltunk a Mamához, s úgy döntöttünk, gyorsan alszunk el, hogy holnap korábban ébredhessünk, mert még sok látnivaló vár ránk.

Te is aludj el gyorsan, mert holnap egy új és szép nap virrad rád.

Nagytata