Carmen meséi 3.: Felgyorsulnak az események

2020. július 03. - Periszkóp

Ahogy azt Norbi Gazda megígérte, másnap kiköltöztetett bennünket a fáskamrába. Ez sokkal nagyobb helység volt, mint az előszoba és sokkal több illat volt benne. A fal mellett rengeteg tűzifa volt felhalmozva, aminek különlegesen jó szaga volt. Emellett sok gép és szerszám is helyet kapott a fáskamrában, ami kitűnő lehetőséget biztosított a bújócskázásra.

Mindnyájan kiválasztottunk magunknak egy helyet, amit a miénknek érezhettünk. Én a fűnyíró traktort választottam, mert alatta nagyobb volt a hely, s hűvösebb is volt, mint máshol. Igaz az olajszaggal meg kellett birkóznom. Ha éppen nem szopiztunk, vagy alukáltunk, akkor rengeteget hancúroztunk, birkóztunk, és néha egymásba is haraptunk. A Mama ilyenkor elégedetten mosolygott és egyszer azt mondta:

Használjátok ki az időt, hogy ügyesebbek legyetek, mert az új gazdátoknál nem lesz majd kutyatársatok!

Nem kellett sokat mondania, annyit hancúroztunk, amennyi belefér.

A Gazdáék, Norbi és Dórika rendszeresen benéztek hozzánk. Ha elmentek hazulról, vagy éppen hazajöttek, soha nem mulasztották el, hogy bekukkantsanak hozzánk. Ilyenkor mindig az ölükbe vettek bennünket, simogattak minket, olyanok voltunk, mint egy nagy család. Játszottunk is a Gazdikkal, ilyenkor a Mama általában elment a dolgait intézni.

Pár nap múlva jobb idő lett. A Mama azt mondta, hogy nagyon szépen süt a napocska, ezt nekünk is látnunk kell.

Jó, jó, de hol van az a napocska? – kérdeztük.
Hát kint, gyermekeim. Ideje, hogy kimásszatok a fáskamrából, az ajtó úgyis nyitva van. Gyertek ki a tornácra és nézzetek körül!

Több sem kellett nekünk. Egymás lábait taposva szaladtunk az ajtóhoz és irány a tornác. Ott egy kicsit megtorpantunk, mert hirtelen olyan világos lett, hogy semmit sem láttunk. Ijedtünkben a fenekünkre csücsültünk, de hamarosan mindent élesen látni kezdtünk.

Ez a világ? – kérdeztem a Mamától.
Ez a világ egy picike része. A világ olyan nagy, amit éppúgy nem tudtok elképzelni

mint a látást sem, amikor még nem nyílt ki a szemetek.

Végigszaladtunk a tornácon, de közben állandóan meg kellett mindent szagolni. Mi, kutyák már csak így ismerkedünk. Először mindennek a szagát akarjuk tudni, majd jól megnézzük, és ha van hangja, meghallgatjuk. Vagy fordítva, hallgatjuk és megnézzük. De először mindent megszagolunk.

A tornác végén még jobban sütött a nap, s azon túl sok zöldet láttunk a földön is, meg feljebb. Minden mozgott.

- Fúj a szél: - mondta a Mama. Az mozgatja a füvet, a bokrokat meg a fákat. Na de mára

ennyi elég, gyertek vissza.

Szopizás után, amikor felébredtünk, Norbi gazdáéknál vendégek voltak. Kint ültek a tornácon, és beszélgettek. A nénit úgy hívták, mint a Mamát, azaz Panni volt a neve. Nagyon szép hangja volt és jó volt a szaga is. A bácsi, valami Zsoltibácsi, majdnem olyan magas volt, mint a fák a kertben. Eddig azt hittem, hogy a Norbi gazdánál nincs nagyobb a világon, hát úgy látszik, van. Neki furcsa szaga volt. Nem rossz, de olyan furcsa, amit eddig még nem éreztünk. Állandóan valami büdös volt a kezében, s gyakran a szájába vette, s szívta, mint mi a Mama cicijét. De nem tejecske jött ki belőle, hanem füst. A Mama azt mondta, hogy ezt pipának hívják és nem egészséges. Zsoltibácsinak is volt bajusza, mint a Mamának, s ez tetszett. Nézegettek bennünket, meg fogdostak is, mindnyájunkat megsimogattak, s a Mamával is barátságosak voltak. A Mama kicsit kellette magát, de úgy tűnt, hogy szimpatizál a vendégekkel. Közben Dórika is hazajött. Panni és Zsoltibácsi odadörgölték az arcukat a Dórika arcához, de meg sem nyalták, s még csak meg sem szagolták. Nem baj, eléggé buták, de az látszik, hogy kedvelik egymást. Sokáig beszélgettek, de ez már bennünket nem érdekelt. Az viszont feltűnt, hogy a Panni néni egy kis szőnyegecskét adott oda Norbi gazdának, majd elmentek.

Norbi gazda a szőnyegecskét odahozta a ládácskánkhoz és belerakta. Ebben a melegben még egy szőnyeg minek gondoltam, de ha már itt van, hadd maradjon.

Már majdnem elfelejtettük volna az egészet, amikor a Mama odahívott magához.

Édes kislányom, Vau. Ők lesznek a leendő gazdáid.
Nekem nem kell új gazda, nekem elég a Norbi és Dórika. – feleltem.
De már mondtam nektek, hogy ti új gazdákhoz fogtok kerülni, s te valószínű hozzájuk kerülsz.
Ezt honnan gondolod Mama? – kérdeztem.
A szőnyeget azért hozták, hogy az átvegye a szagotokat, és ha elvisznek magukkal, akkor a szőnyeggel együtt visznek el, mert annak otthon szaga lesz, és ezért nem érzed annyira egyedül magadat.
És miért gondolod, hogy engem fognak elvinni? – kérdeztem.
Neked ehhez még nincs meg a gyakorlatod. Én láttam, hogy téged nézegettek a legtöbbet, s Norbi Gazda is többször rád mutatott.
De én szeretnék itt maradni, mert nekem ez az otthonom.
Van még nagyon sok szép hely a világban, az új otthonodat is meg fogod szeretni, de most már jó lenne, ha szopiznátok, mert holnap korán kelünk, elmegyünk Gábor bácsihoz, az állatorvoshoz.
Mi az állatorvos. – kérdeztük.
Aki az állatokat gyógyítja meg, ha betegek.
De mi egészségesek vagyunk, úgyhogy inkább itthon maradunk játszani, meg alukálni.
Az állatorvoshoz akkor is elmegyünk, ha semmi bajunk nincs, azért, hogy ne is legyünk betegek. Holnap kaptok Gábor bácsitól olyan finomságot, amiben gyógyszer is van, ami megakadályozza, hogy férgesek legyetek. – mondta a Mama.
Mi az a féreg? – kérdeztük.
Az egy olyan élősködő, ami minden kiskutya hasában benne van, s amit megesztek, azt ő eszi meg, és ti ezért nem tudtok megnőni, sőt nagyon betegek lehettek ettől. A gyógyszer viszont megöli azokat a fránya férgeket és ti simán kikakiljátok azokat, s nem lesztek betegek. Ezt kétszer kell megismételni, meg egyszer egy injekciót is kaptok, szintén a betegségek ellen.
Én akkor sem megyek el. – jelentette ki a nagyobbik öcsém. Nem ismerem a Gábor bácsit, nem kell nekem állatorvos, különben is félek tőle egy kicsit.
Bízzatok bennem, én csak jót akarok nektek. Régóta ismerem Gábor bácsit, nagyon aranyos ember, s nem kell, hogy féljetek tőle. Én is veletek megyek, így beszéltem meg Norbi Gazdával. Úgyis régen láttam Gábor bácsit, s kíváncsi vagyok arra is, hogy mit fog majd szólni hozzátok, hiszen azt már tudja, hogy megszülettetek, de még nem látott benneteket. Téged pedig nem árt, ha jobban is megvizsgál, mert elég gyengécske vagy. – mondta a Mama, amikor a kisebb öcsémre nézett, majd többször is megnyalta a pofácskáját.
Szopizzatok végre, és nyomás aludni! – zárta le a beszélgetést a mi aranyos, okos és szerető Mamácskánk.