Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de mégis szomorú és levert vagyok. A mamának van igaza, mindent személyesen kell átélni, mert elmesélve nem az igazi, úgy nem érzi a kutya sem. Igen, nem tudom feledni a családomat, és most már saját bőrömön érzem, mi az a honvágy. Vágyakozás az otthon után, és ez az érzés semmihez nem fogható. A mama azzal vigasztalt, hogy a honvágy akkor múlik el, ha úgy érezzünk végleg otthonra találtunk. Én most éppen erre várok.

Másnap hallottam, hogy a Gazda telefonon felhívta a Gábor bácsit, és afelől érdeklődött, hogy mikor fogok végre magamtól enni.

• Nyugodjatok meg, a kutyusnak nincs semmi baja, csak eddig anyatejet ivott, át kell állnia a darabos kosztra, meg nagy honvágya van még. – nyugtatta a Gazdát a Gábor bácsi.
• Hallod Panni, azt mondja a Gábor, hogy honvágya van a Carmennek. Még ilyet. – csodálkozott a Gazda.

Jó érzés volt ezt hallgatni, mert ezek szerint a doktor bácsi nemcsak kitűnő orvos, de jó kutyaismerő is, ami néha a legfontosabb dolog a világon. Nagy szeretettel gondoltam ezért rá.

Aranyosak a gazdáim, minden kívánságomat lesik, de ami nekem most a legjobban hiányzik

– az elhagyott otthonomat – úgysem tudják megadni nekem. Nem az ő hibájuk, s nem is az enyém, ez csak úgy adódik.

• Mindennek eljön a maga ideje. – szokta mondani a mama.

Hát erre várok én is, de nagyon.

Ezen tűnődtem, amikor meghallottam a Pannika hangját.

• Figyelj csak Zsolt, már két napja van nálunk a Carmen. A Norbiék bizonyára kíváncsiak rá, hogy mi van vele. Fel kellene őket hívnunk.
• Én is ezen gondolkozom, de én egy internetes levélre gondoltam, ráadásul úgy, hogy azt a Carmen nevében írnám meg.
• Ragyogó ötlet, hát akkor kezdd el. – nyugtázta Panni.

A hír hallatán nagyon megörültem, de vajon mit fog itt összehordani a nevemben a Zsolti Gazda, azt lenne jó tudni. Sokáig pöntyögött egy gépen, s végül így szólt:

    -   Készen vagyok a levéllel, gyere, elolvashatod. – mondta Panninak.

    -   Most éppen mosogatok. Jó lenne, ha felolvasnád. Válaszolt Pannika.

Ennek nagyon megörültem, mert így én is megtudom, hogy mit hordott össze a Gazda rólam az én nevemben.

Hát íme:

                       Kedves Norbi Bácsi és Dórika Néni!

     Nagyon hiányzik a mamám és a testvérkéim, meg persze Ti is. Igaz, itt sem vagyok egyedül, mert Pannika és Zsolti bácsi velem van. Pannika még a veteményesbe is elvitt, amikor borsót szedett, de ez nekem nem tetszett annyira, ezért visszamentem a tornácra. A lépcsőkön már tudok felfelé menni, de lefelé még nem merek. Az első két napon még nem voltam éhes, de Panniék kedvéért elfogadtam pár falatot a kezükből. A tejecskéből is lefetyeltem keveset. Aztán tegnap éjszaka mindent megettem, mert nem jött álom a szememre. Sírtam is egy keveset.

Sokat vagyok bent a házban is, elbújva a nagy meleg elől, de csak akkor, ha nem vagyok egyedül.

Pannika négy tálacskában különféle ételeket tett ki nekem, az ötödik az üres volt, biztos ebbe fog belekerülni a savanyúság, amit persze nem szeretek.

Éjszakánként nagyon egyedül érzem magam, a múltkor nagyon fújt a szél is és fáztam. Tegnap aztán Zsolti Gazda készített nekem egy csodálatos kutyaházat, amit rögtön birtokba is vettem. Délben pedig kaptam két finom csontocskát, amit estig rágcsáltam is, ha éppen nem aludtam.

Nem szabad a bárányszőrt szaggatnom, a Pannika lábát harapdálni, de a seprűt, ami ide-oda mozog és csúnya hangot ad, azt már többször is megtámadtam, és nem szóltak rám. Tegnap átjött hozzánk egy fekete pulikutya (én vettem észre először), s nagyon megmorogtam.  Pannika rögtön visszaparancsolta. Biztosan találkozunk még, mert itt lakik a szomszédban.

Nagyon sokat alszom, és ilyenkor állandóan álmodok, a mamáról, a tejecskéről, a testvéreimről és Rólatok. Ilyenkor mozognak a lábaim, meg a testem is, és néha beszélek is. Zsolti Gazda azt mondta, hogy aki ilyen intenzíven álmodik, az könnyen fog tanulni, mert érzékeny. Igyekszem is. Igaz nem értek mindent amit mondanak, inkább csak érzem a lényegét, de azt jól érezhetem, mert nincs különösebb baj velem.

Képzeljétek, a múltkor véletlenül megharaptam a farkamat, tényleg nem kellemes érzés.

Míg el nem felejtem. A Papámról nem tudok semmit. Norbi Bácsi, írjál róla valamit, hogy el tudjam képzelni. Pannika azt mondja, hogy biztosan egy „nagykutya”, mert nagyok a tappancsaim. Milyen fajta a Papa, és milyen színű? Nekem is számít, hogy honnan származok.

Egyszer majd látogassatok meg, megmutatom a házamat is. A Mamát is hozzátok el, nagyon régen nem láttam már, s hadd lássa, mire ment a lánya.

Előre is köszönöm!

Boldog farok csóválással vakkantok Mindenkinek:

(állítólag, valamilyen)

Carmen

      Beleizzadtam. Ez igazán szép levél volt. Ennyire ismer engem Zsolti Gazda. Én sem írhattam volna jobb levelet. Alapjában véve meg vagyok elégedve a Gazdával.

Pannika is elégedett lehetett, mert megtörölve a kezét belekócolt a gazda hajába, és adott neki egy puszit.

• Aranyos levél. Máris küldd el Norbiéknak.

Nagyon kíváncsi lettem, hogy ez most mit fog jelenteni. Válaszolnak-e, s ha igen nekem elolvassák-e? Elfogadják Norbi Bácsiék a meghívásomat? Hozzák-e a Mamát?

Másnap azon töprengtem, hogy milyen munkájában segítsem a Pannikát, bár ő ilyenkor inkább csak nevetett és megpróbált távol tartani a munkától, amikor Zsolti Gazda ujjongva jött ki a kertbe.

• Találd ki, hogy ki kapott E-mail levelet?
• Biztosan a Carmen. – vágta rá Panni.

A szívem hevesebben kezdett verni. Ez nem lehet igaz, gondoltam. Egy kutyának csak nem írnak levelet.

    -   Eltaláltad, ő kapott levelet. – válaszolta nevetve.

    -   És kitől? Norbiéktól?

    -   Nem, a Payer Lacitól.

    -   Olvasd fel, kérlek!

                     Kedves Carmen!

      Legyél üdvözölve a baráti körünkben. Mindjárt egy jó tanács. A papucs nem arra való, hogy megedd. Remélem, a Mamád nem tacskóval lépett félre, s akkor szép kiskutya lesz belőled, a Gazdik nagy örömére.

        Laci bácsi

Ház ez csodálatos. Egy kiskutya is kaphat levelet? Ezek szerint, igen.

Te is kaptál már levelet?