Alulról minden másképp látszik, ám felülről még az sem.

Periszkóp

Periszkóp

Vinczeffy Zsolt: Nyílt levél Kádár Barnabás részére

(Mk. 91.)

2020. augusztus 10. - Periszkóp

 

kadar_barnabas.jpgKádár Barnabás (fiatal)úr, a Momentum üdvöskéje felvetette, hogy a nyuggerek ne szavazzanak, mert ők a múltat, s nem a jövőt képviselik. A képen Kádár úr is látható. Ő a szőrtelen.

 

Tisztelt Kádár Úr!

A Nolimpiával kell, hogy kezdjem. Őszintén szólva, bár eszem szerint egyet kellett értenem az akciójukkal, a szívem tiltakozott ellene. A generációk közötti másként gondolkodás már ekkor is kiütközött, én nem szavaztam az Önök javaslata mellett, a fiam viszont – bár olimpikon volt – a magyarországi rendezés ellen szavazott.

Most is egyet kell értenem Önökkel, hiszen az életkorunk  előrehaladtával nemcsak tapasztalataink halmozódik fel (már akinél), hanem szokásaink automatizmusa miatt gondolkodásunk "becsontosodik", egyre kevésbé vagyunk fogékonyak a megújulásra. Ez már az Önök (minthogy állítja is) és majdan a leszármazottjainak a feladata lesz.

Ennek megfelelően egyet kell, hogy értsek, amikor a nyugdíjaskor felettiek szavazáshoz való alkalmasságát megkérdőjelezik. De mindez – lavinaszerűen – egyéb gondolatokat is felvet. A társadalmunkban ugyanis számos olyan réteg él, amely viselkedése-, adottsága révén felveti a szavazásra való alkalmasság kérdését, sok esetben fokozottabban, mint amit a nyugdíjasoknál tapasztalhatjuk. Gondolok itt elsősorban azokra, akik önhibájukból nem olyan életet élnek, mint amire adottságai révén hivatottak lehetnének. A túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás az elhízás mind olyan tényezők, amelyek az egyén felelőtlenségére utalnak, s aki önmagáért nem bír felelősséggel, az a közösség érdekeit se képviselje. Ugyanez vonatkozik az iskolai végzettségre, azaz egy érettségi, vagy szakma hiánya esetén nem várhatjuk el a polgártól, hogy méltón képviselje a közösséget. Végül, ki kell térnem egy sajátságos rétegre is, fájdalom, de őket sem tekinthetjük szavazóképesnek, nem az iskolázatlanságuk, túlsúlyuk, vagy életkoruk miatt, hanem a természet törvényeivel összeegyeztethetetlen életvitelük miatt. Nem titkolom, a szivárványos fiúkról és lányokról valamint a genderekről  stb.  van szó. A természet törvényei szerint ezen tulajdonságok is a fogyatékosságok közé tartoznak. Tehát ők sem szavazhatnak, s ennél fogva, nem is választhatók.

Mindezen túl. felmerül a kérdés, hogy amennyiben a nyugdíjas kor (jelenleg 65 évben egyezzünk ki) meghaladtával a szavazók ítélő képessége – enyhén fogalmazva – vitatható, akkor a 18 és 24 év közöttiek érett felelősségvállalása is megkérdőjelezhető. A fentiek szerint (a 2018-as statisztikai adatok szerint) a 24 és 65 éves közötti korosztály 55 %-al képviselteti magát a teljes népességen belül. Közülük - egyéb feltételek hiánya miatt - további 15-20 % esik ki, azaz a lakosság egyharmada maradna szavazóképes.

Mindezt nehéz lesz végrehajtani.  A kizárandó korosztályok, rétegek "önként és dalolva" nem fognak lemondani a "szerzett" jogaikról, ez csakis diktatórikus eszközök felhasználásával lesz lehetséges, ahhoz pedig először meg kellene nyerniük – minimum kétharmaddal - a következő választást. Nem lesz könnyű, főleg, ha előre bejelentik a népszavazásoknál tervezett változtatási szándékaikat. Sietniük kell, mert szalad az idő, nemsokára eljön az Önök esetében is a bűvös 65 éves életkor, utána pedig már saját magukat üldözhetik, aminek nincs értelme.

Addig pedig – mint begyepesedett nyugdíjas – beérem azzal, hogy felelőtlen módon több gyermeknek adtam lehetőséget akár egy politikai pályafutás megjárására, Önöknek pedig szabad a választás, hogy belebonyolódnak-e egy költséges és eredményeit tekintve kétséges gyermekvállalásra, vagy praktikus módon mindezt a migránsokra bízzák.

 

A mi gyermekkorunk divatos köszönésével búcsúzom,

Előre kispajtások!

T.-inoka, 2020. 08. 10.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://periszkop.blog.hu/api/trackback/id/tr2216126960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása