Benne gyomlálás, egy kerti tó és szomszédolás

Másnap a Gazda megint felült a büdös és zajos traktorra és tovább nyírta a füvet. Unalmas napom lesz, gondoltam, bár a tegnapi nap is így indult. Pannikában volt minden reményem, hogy újból elmegyünk dolgozni. Így is történt. Igaz, hogy nem hívott, hogy segítsek, de amikor megláttam, hogy a vendégház felé vezető virágágyás mellett kuporog és szedeget valamit, elhatároztam, hogy a segítségére leszek. Egy kis kapácskával lazította meg a földet, majd a növényeket kihúzta a földből. A kapácskának rossz hangja volt és bántotta a földet, ezért megtámadtam. Ennek viszont a Pannika nem örült. Békén hagytam tehát a kapácskát és elkezdtem kihúzni a növényeket, hogy hamarabb végezzünk és mehessünk játszani.

-   Jaj, Carmen, a virágokat hagyd békén! – mordult rám Pannika.

Már megint nem szabad valamit tennem. Virág, vagy gaz, nekem egyre megy. Zöld mind a kettő. Nem tudok kiigazodni ezen a világon. Elment a kedvem a segítéstől és a pergola alá feküdtem le, hűsölni. Aludhattam egy kicsit, mert Pannika szavaira riadtam fel.

-   Carmen gyere, visszamegyünk a házhoz! – mondta

Kicsit álmosan kászálódtam fel, s amikor elindultam, valami megcsiklandozta az orromat.

Panni meg nevetett rajtam. Ez nem igazság, így kinevetni a kiskutyát, mérgelődtem magamban.

-   Látod, ez a gyom, ezeket szoktuk kiirtani. – mondta Pannika.

Amíg a szerszámokat összeszedte, addig egy mély gödröt kapartam a gyom körül, ráadásul a murvában, aminek a hangját nem szeretem, de erről már beszéltem. Leástam egészen a gaz gyökeréig, és büszkén csóváltam a farkincámat.

-   Oh, már megint egy gödröt ásott a Carmen. – mondta Pannika.

-   Nem szabad! - mondta a Gazda a gödörre mutatva.

Nem értem ezt az egészet. Segíteni szeretnék, de semmi sem jó a Gazdáéknak. Ráadásul azt sem értem, hogy ha valaki füvet nyír, hogyan lehet itt is, és már megint megszid.

-   Nincs ezzel a kutyával semmi baj. – mondta a Gazda. Fiatal még, nem tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Lehet, hogy segíteni akar csak, de fogalma sincs még, hogy miben lehet a hasznunkra. Holnaptól elkezdem nevelni.

Igazán jólesett, hogy a Gazda legalább megértett, azt viszont még nem tudtam, hogy mi is az a nevelés, úgyhogy egy kicsit féltem is, emlékezve arra, hogy tegnap a gödörásás után megcibálta a bundámat. Gyorsan segítettem a gödröt betemetni a hátsó két lábammal, nehogy baj legyen. Az általam kiásott gyomot persze mindenféle köszönet nélkül dobták ki.

 Ebédig játszott velem a Pannika. Sokszor megrágtam a papucsának a szíját, de őt ez nem zavarta, mert már úgyis ki akarta dobni. Néha persze mellé is haraptam, s ez nem tetszett neki. Többször felugrottam a lábára is, de nem értem el a kezét, hogy simogatásra késztessem. Egyszer aztán tényleg rosszul ugrottam rá, mert a karmaim végighasították a lábát.

-   Ha durvulsz, akkor befejeztük a játékot. – mondta és otthagyott.

A Gazda is megérkezett, és megint izzadt és büdös volt. Elvonult, és nemsokára nem volt izzadt, de még büdösebb lett, mert valamivel beszórta magát, ami nekem nem ízlett.

Leültünk ebédelni, mármint a Gazdáék. Nagyon finom illatokat szagolgattam, de én semmit nem kaptam az ebédből. Ezért többször is felugrottam a Pannikára, a Gazdára már nem mertem volna ugrálni. Pannika viszont nem figyelt rám. Na, majd mindjárt észreveszel, gondoltam és megharaptam a nagylábujját.

-   Jézusom, kiáltott fel Pannika, hát vérzik a lábam. – és bement a házba.

-   Én hiába nevelem a kutyát, ha téged bánt. – mondta a Gazda, amikor visszajött Panni az asztalhoz. Neked kell elfoglalni a helyedet a rangsorban, ezen én nem segíthetek, csak Te.

-   Jó, tudom én is, csak nekem ez nehezen megy. - válaszolta Panni. Viszont a tóba vizet kellene engedni, mert ebben a nagy melegben sok víz párolog el belőle.

-   Ebéd után majd töltök hozzá a Carmennel, mert még úgysem látta a tavat.

Mi lehet az a tó. A vizet már ismerem, azt kapok az egyik kis tálacskámba. Majd kiderül.

 Ebéd után mindnyájan kimentünk a tóhoz. Hát ez egy sokkal nagyobb gödör volt, mint amit én ástam, és sokféle növény volt benne, és valami piros élőlények úszkáltak a vízben. Vajon ezek mik lehetnek?

-   A halakat is megetethetnénk. Hozok nekik tápot. – mondta Pannika.

Akkor biztosan ezek a halak, gondoltam, és elhatároztam megismerkedek velük. Elindultam a tó szélétől, de a lábam vizes lett. Kiugrottam, majd újból elindultam. Megint csak víz. Erre el kezdtem ugatni, hogy jöjjenek ki a halak. De azok nem törődtek velem. A Gazda meg valamit rángatott a vízből és kirakta a partra.

-   Már megint elszaporodott a moszat, vagy alga, soha nem tudom melyik. – mondta a Gazda Pannikának, amikor visszajött. Töltök a tóba vizet, s ha magasabb lesz, könnyebben hozzáférek és kiszedem.

Ilyent sem hallottam még, hogy a Gazda valamit nem tud. Én viszont megmutattam, hogy így is ki tudom szedni a moszatot, vagy algát, és a fogaimmal elkezdtem kihúzkodni. Rossz ízű volt, szakadozott is, s a lábaim állandóan vizesek lettek, mint tegnapelőtt a nagy esőben.

-   Nagyon érdekes ez a víz. Inni nagyon jó, de így benne tocsogni is finom. – állapítottam meg.

 Délután a Gazda megvakarta a buksimat és ment tovább. Le a lépcsőn, végig a murvás úton, s már majdnem ott tartott, ahová eddig csak ellátni tudtam. Gyorsan utána szaladtam. Ő meg csak ment a füvön fák között, majd különböző érdekes gépek mellett járt, amikor elébe vágtam.

-   Te kis csibész. – mondta. Menj vissza!

Azt nem tudtam, hogy mit jelent a vissza, tehát követtem a Gazdát.

Egy nagy házhoz értünk, amelynek szintén volt egy tornáca, nem olyan, mint a miénknek, de hasonlított rá. A tornácon sok minden volt, amit még nem ismertem. Volt ott egy fehér gomolyag is, amit szintén nem láttam eddig. A Gazda odaért az ajtóhoz, kinyitotta azt, belépett rajta, de engem nem engedett bemenni. Szomorúan kint maradtam, s lefeküdtem az ajtó elé. Egyszer csak a fehér gomolyag megmozdult, felállt, és elindult felém. Nagyon megijedtem, de főleg akkor, amikor a másik irányból egy fekete gomolyag kezdett közeledni. Nem szégyellem bevallani, elsírtam magamat. Erre a Gazda nevetve jött ki.

 -   Maci, Tücsi, gyertek, bemutatom nektek a Carment. – mondta, s az egyik kezével engem, a másik kezével a Macit és a Tücsit kezdte el simogatni. Tudod, Carmen ők a Feri bácsiék pulikutyái, ők itt laknak a szomszédban. Majd előbb, utóbb jobban összeismerkedtek egymással.

A két kutyus ott is hagyott engem, de amikor a Gazda visszament elköszönni a Feri bácsitól, biztonság kedvéért bebújtam egy asztal alá.

Végre jött a Gazda és hazaindultunk. Én most nem szaladgáltam össze-vissza, hanem rendesen követtem a lába nyomát.

-   Gyere Carmen, vacsorázz meg, aztán irány aludni, mert ez a nap is eseménydús volt, rád fér egy nagy pihenés. mondta a Gazda.

-   Aludjunk együtt. Én már majdnem szundítok. Te is álmos vagy, érzem. Aludj jól és álmodjál szépeket.