Az első próbálkozások
Az ukránok hontalan nép volt, államalakítási kísérleteik sikertelenek voltak. A 20. században a Szovjetunió létrejötte, majd a ’40-es évek elején a németek bevonulása akadályozta meg azt. Ez persze nem tartotta vissza őket a sajátságos módon történő államalapítási kísérleteikben, Végül a Szovjetunió szétesése után nyílt lehetőség erre, 1991 augusztusában, amikor is az ország lakosságának egynegyede nem ukrán volt, tőlük akart/akar megszabadulni Ukrajna a tiszta „árja” fajta uralmának érdekében.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. február 9-én a mai északnyugat-ukrajnai Parosla falu lengyel lakosai ellen az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett tömeggyilkossággal kezdődött a volhíniai mészárlás, mely 1945 februárjáig folytatódott, és több mint százezer lengyel áldozattal járt.
A tragédia fő színhelye, a mai nyugat-ukrajnai Volhínia (lengyelül Voliny) és az egykori Kelet-Galícia az 1921-es rigai lengyel-szovjet békeszerződés alapján a két világháború közötti Lengyelország keleti határvidékét képezte.
Az önálló állam megteremtésére törekvő ukránok a függetlenségét 1918-ban visszanyert Lengyelországban jelentős kisebbséggé váltak, a lakosság mintegy 16 százalékát tették ki. A lengyel-ukrán történelmi feszültségeken a lengyel állam kisebbségpolitikája nem tudott úrrá lenni, a második világháború előtti években a radikális ukrán szervezetek terrorakciói és a megtorló lengyel válaszlépések váltogatták egymást.
- szeptember 1-jén a hitleri Németország, szeptember 17-én pedig a Szovjetunió megtámadta Lengyelországot. Volhínia szovjet megszállása után megkezdődött a lengyelek Szibériába történő tömeges deportálása, amely később az ukránokra is kiterjedt. Ezzel párhuzamosan az ukrán nacionalisták fegyveres akciókba kezdtek a lengyel lakosság ellen.
Amikor 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, Volhínia ukrán lakossága felszabadítóként üdvözölte a bevonuló német csapatokat. A német megszállókkal együttműködött a szovjetek ellen küzdő, 1929-ben alapított Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN). Az OUN Sztepan Bandera vezette frakciója (OUN-B) és az ukrán önkéntesekből álló kisegítő rendőralakulatok (Schutzmannschaft) közreműködésével a németek megkezdték a helyi lengyel és zsidó lakosság kiirtását. Volhíniában ennek következtében 1943-ra a lengyel lakosság aránya 15-ről 10-12 százalékra csökkent.
Az ukrán nemzettudat építés egyik legfontosabb hőse Sztepan Bandera, amit viszont Kijev hajlamos elhallgatni a nacionalista vezető kapcsán, hogy az ő nevéhez fűződik a lengyel nép egyik legnagyobb tragédiája, a volhíniai mészárlás. Lássuk, mi vezetett az állatias gyilkosságok sorozatához, és ki volt az mészáros, akinek most bélyegre nyomtatják az arcképét, mint nemzeti hősét.?
A “NEMZETI HŐS”
Kevés aljasabb szemétládát hordott a hátán a Föld, mint Sztepan Banderát, az UPA vezetőjét, a népirtás kitervelőjét, az ukrán nemzet hősét, Sztepan Banderát.
A szélsőséges vezető az Ivano-Frankovszkhoz tartozó Ugrinov faluban született, görögkatolikus papi családban 1909-ben.
Később a sztriji ukrán nyelvű gimnázium tanulója lett (milyen furcsa, hogy működhettek tanintézmények kisebbségi nyelveken akkoriban, nem igaz?). Itt csatlakozott a Plaszt elnevezésű ukrán nacionalista cserkészszövetséghez. Igazán nagy ugrást Prasztya elnevezésű, baloldali újság szerkesztősége ellen elkövetett robbantásos támadás megszervezése jelentette számára 1934-ben.
(A módszer maradt, ugyanis ukrán új nacionalisták 2018. február 27-én hajnalban ismét felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi székházát Ungváron.)
Bandera ezután konkrét utasításokat adott követőinek a zsidók, lengyelek és oroszok elleni pogromok végrehajtására, sőt a különféle kivégzési módok némelyikének ötlete is tőle fakad, így például a nevezetes “fűrészes” módszer, amelyet jelenleg nem részleteznénk, legyen elég annyi, hogy nőkön előszeretettel hajtották végre.
A bűnök, amiktől az SS gyomra is felfordult
Volhíniában az ukrán nacionalisták már 1942 végétől fegyveres támadásokat intéztek a lengyel lakosság ellen, az 1943. februári, az IPN szerint legalább 155 lengyel áldozattal járó paroslai támadás előtt viszont egyedi esetekről volt szó.
A lengyel lakosság legyilkolása azt követően öltött tömeges méreteket, hogy 1943 tavaszán mintegy 5 ezer, előzőleg a zsidóirtásban részt vevő ukrán rendőr dezertált a Schutzmannschafttól, és sokan közülük az UPA-hoz csatlakoztak. A rendkívül kegyetlen módszerekkel, főleg az öregembereken, a nőkön és a gyermekeken elkövetett mészárlás ugyanazon év júliusában érte el csúcspontját.
Bandera ellenségei = felakasztott gyerekek Volhinjában
Július 11-én és 12-én az UPA alakulatai egyszerre támadtak meg 150 lengyel falut, kihasználva azt is, hogy az emberek vasárnapi szentmisékre gyűltek össze. Július 11-ét utólag "véres vasárnapnak" nevezték el, (Lengyelországban 2016. óta erre a napra esik a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapja.)
Szinte bevett eljárásnak számított, hogy egy-egy lengyel falu teljes lakosságát a község templomába kényszerítették, majd rájuk gyújtották az épületet, s ha valaki menekülni próbált, azt agyonlőtték. (A módszer bevált, hasonló zajlott le 2014-ben Odesszában, mikor is hatvannégy szeparatizmussal vádolt oroszt égettek el elevenen az ukrán nacionalisták).
Mindennapos volt a nemi erőszak, a kínzás.
A július 12-i támadások után átmenetileg csökkent a lengyelellenes támadások aktivitása, mert előbb megvárták, hogy a lengyelek betakarítsák a termést, hiszen az számukra létszükséglet volt.
A lengyel civilek önvédelmi szervezetek kialakításával is próbálkoztak, melyek tagjainak többsége azonban fegyver és tapasztalt parancsnokok hiányában elpusztult. Egyes tanúvallomások szerint segítséget jelentett az önvédelmi alakulatok számára az, hogy a magyar katonák lőszert adtak el nekik.
Az UPA harcosait helyenként ukrán civilek is támogatták, az IPN viszont számon tartja azokat az ukránokat is, akik az őket fenyegető megtorlás ellenére menteni próbálták a lengyeleket. Az így megmenekült lengyelek számát több ezerre becsülik. Az IPN 384 ukránról tud, akiket a lengyelek segítésnyújtása miatt az UPA "nemzetárulás" címén kivégzett.
1944-ben az UPA Volhíniától délebbre, Kelet-Galíciában, majd Lublin környékén folytatta a mészárlásokat. Összességében több mint 100 ezerre teszik a lengyel halálos áldozatok számát. A lengyel történészek emellett a vegyes házasságokban élő, illetve a lengyeleket segítő 847 ukránt, 1210 zsidót, 500 örményt, 342 csehet és 136 oroszt is számon tartanak az áldozatok között. További több mint 480 ezer volhíniai és kelet-galíciai lengyel szülőföldje elhagyására kényszerült.
A lengyel válaszakcióknak - melyek némelyikét a lengyel történészek háborús bűntettnek minősítenek - 10-12 ezer ukrán esett áldozatul.
A legszörnyűbb vérengzésre 1944. június 26-án került sor, amikor az ukrán nacionalista partizánok a jelenlegi lengyel–ukrán határ lengyel oldalán fekvő Lubycza Królewska közelében elfoglalták a Lembergbe tartó személyvonatot, az ukrán és német utasokat szabadon engedték, a lengyeleket azonban leszállították, majd a közeli erdőbe kísérték, ahol lemészárolták őket, a férfiak mellett az asszonyokat és a gyermekeket is. Amint a Honi Hadsereg értesült a szörnyűségről, tagjai a helyszínre siettek, az ellenállás egyik fényképésze, Tadeusz Zeleckowski pedig megdöbbentő felvételeken dokumentálta a gaztettet. Fotóin láthatunk áldozatot, akinek szétverték az arcát vagy levágták a kezét.
És ezt az UPA’-t a mai Ukrajnában hivatalosan is hősies szabadságharcos szervezetnek tartják, ahogy az átlagpolgárok közül is sokan.
Az állatvilágban kizárt az áldozat megölése utáni öncélú holttestcsonkítás.
Mi történt Ukrajna megalakulása után?
Kezdjük Banderával, lezárva egyben ezt a témát!
A szabad Ukrajna Banderához (és tetteihez?) való hozzáállására jellemző, hogy – mint fent említettem – tiszteletére bélyeget adtak ki. Emellett Juscsenko elnök egyik utolsó ténykedése volt 2010.-ben, hogy nemzeti hőssé kiáltotta őt ki. Emellett szintén 2010.-ben szobrot állítottak számára Lvovban, ma Lviv. A nemzetközi tiltakozás miatt aztán a nemzeti hős címet hivatalosan visszavonták (de egyébként?).
Német börtönben is volt, de a német-, az amerikai és brit titkosszolgálat is alkalmazta (talán gátlástalan erénytelensége miatt), számára testőrséget is biztosítva. Mindenesetre 1959.-ben Németországban megmérgezték. Bandera emléke ma is él, sőt virágzik, szelleme folyamatosan átszövi némelyek tudatát és az ukrán politikát, ennek fő bizonyítéka az Azov zászlóalj létrejötte.
Az Azov zászlóaljat hivatalosan 2014. május 5-én alapították meg Bergyanszkban, az Azovi-tenger ipari kikötőjében. Első parancsnoka Biletszkij lett. Tőle ered az egység jelképe is, a horogkeresztre hasonlító szimbólum, amelyet már 1930-tól használtak szélsőjobboldali szervezetek.
Az orosz- és magyar- és általában kisebbségellenes, soviniszta Azov zászlóalj egyre kegyetlenebb tetteket hajt végre, még a saját szóvivőjük is beismerte, hogy jó néhányan “neonácik” közülük. Tagjai szélsőséges elemek, börtönből szabadultak, neonácik, futballhuligánok, Majdan-téri „forradalmárok”.
A volhiniai mészárlások hivatalos megítélése nem elmarasztaló a demokrácia útjára lépett, az unió tagságért ácsingozó Ukrajnában. Mindenesetre történtek kezdeményezések az ukrajnai tömegsíroknak a feltárására, amelyekben többek között a volhíniai mészárlás áldozatai nyugszanak, de ezt Kijev 2017. áprilisban leállította.
A volhíniai mészárlás megítélése máig politikai és történészi vita tárgyát képezi Varsó és Kijev között. A történteket a lengyel szejm 2016-ban egyhangúlag elfogadott határozatában népirtásnak minősítette, amelynek "nyilvános és a tényeknek ellentmondó" tagadása miatt büntetőjogi eljárás indítható Lengyelországban. Mindez Ukrajna tiltakozását váltotta ki.
Bár Varsóban jelenleg akkora oroszellenesség uralkodik, hogy idén (2022-ben) nem is terveztek hivatalos formában megemlékezni a vérengzésről, a lengyel hazafiak nem kis felháborodására, akik úgy döntöttek, hogy utcára vonulva adnak tiszteletet a borzalmas tettek áldozatainak. Az ukrán fél felháborodott azon, hogy a baráti Lengyelország kiszolgálja az orosz propagandát.
Nézzünk szét az államiságra talált, független és demokratikus-, az Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozni kívánó Ukrajna rövid történetében!
Tisztáznunk kell Ukrajna államiságát, illetve annak előzményét, kezdetét. Ukránok évszázadok óta (vagy régebben) léteznek. A történelem során rengeteg náció létezett, létezik, akik nem államalakulatban éltek. Elég, ha a jelenlegi Ukrajna területén élő rutén, kozák, tatár stb. közösségekre gondolunk. Az országtulajdonló, államalapító törekvések jogosságát az adott nép nemzeti múltja határozza meg. Országlásról önálló államként, önálló gazdasággal, közigazgatással stb. rendelkező egység esetében beszélhetünk, ahol az ország népe/népei dinasztikus irányítás alatt vannak/voltak (királyság, császárság, cárság, vajdaság stb.). Fontos feltétel még, hogy az adott nép/nemzet, ország létét, határait – elsősorban – a környező (legitim) országok hosszabb távon ismerjék el. Jelenleg két európai ország nem rendelkezik valamennyi felsorolt ismérvvel, Ukrajna és Szlovákia.
Bár Ukrajna egyik híres vezetőjének tudja Bohdan Hmelnickijt a Khmelnytsky uralkodóház szülöttét, aki 1595 körül született ukrán kisnemesi családban. Születési helye bizonytalan, de többen feltételezik, hogy Csihirinből való, ahol annak idején a helyi kozákság vezetőjévé választotta. Apja lengyel katonatiszt, anyja valószínűsíthetően kozák származású volt. (Ilyen származtatás a kutyatenyésztésben nem ismert.)
2014 óta, mikortól az ukrán kérdéssel foglalkozom, több száz oldal tanulmányt, cikket elolvasva, nem tudtam eldönteni, hogy az ukrán alatt egy földrajzi területet, vagy egy népet kell érteni. Egy biztos, hogy nemzetet nem, legalábbis 1991. augusztus 24.-ig. Ekkortól is az országban élők 70 %-a vallotta magát ukránnak, a többiek merték vállalni „másságukat”, az ukrán demokrácia értelmében – mint kiderült– vesztükre.
Ukrajna – mint ország – területével kapcsolatban még annyit kell hozzátenni, hogy Ukrajna kikiáltásakor volt a legnagyobb, hiszen a Szovjetunióhoz való csatlakozás előtt, sem egyes galíciai (lengyel) részek, sem Moldova irányában, sem az 1919-1939 között Csehszlovák irányítás alatt lévő Kárpátalja nem volt része Ukrajnának, nem is beszélve a Krímről, amit az ukrán származású Hruscsov tett – annak idején – az egyik zsebéből a másikba.
Ukrajna formálódása (papíron)
Az ukrán elnevezés a 19. században terjedt el Galíciában, és mögöttes tartalomként az önálló államiság megteremtésének szándékát rejti. (Bonkáló Sándor szlavista.) Először az ukrán érdekek szószólója, a kelet-galíciai ügyvéd, Koszt Levickij indítványozta 1917. december 17-i parlamenti felszólalásában, hogy a Monarchia ukrán lakosságú területein, Galícia, Bukovina és Kárpátalja területeiből önálló koronatartományt kellene létrehozni Nyugat-Ukrajna néven, ami természetesen egy eljövendő független Ukrajna alapja lenne.
- október 12-én a császár visszautasította Galícia lengyel és ukrán részre való felosztásáról szóló követelést, és IV. Károly október 16-i manifesztuma is elkeserítette az ukránokat. Ennek okán Jevhen Petrusevics, Julián Romancsuk és Andrij Septickij metropolita javaslatára a galíciai és bukovinai ukrán politikusokat 1918. október 18-19-ére Lembergbe hívták össze.
A kétnapos ülésen jóváhagyott dokumentum datálásában, hogy ti. az 1918. október 18-án vagy október 19-én született-e meg, eltérnek a források, miként az sem egyértelmű a szakirodalomban, hogy ezt az aktust lehet-e az önálló nyugat-ukrán állam létrejöttének tekinteni. (Érdekes megközelítés, hiszen kelet-ukrán állam nem is volt.)
A Nyugat- Ukrán Népköztársaság területét a következő módon határozta meg: „...a korábbi Osztrák-Magyar Monarchia koronatartományainak, Galícia és Lodomériának, valamint Bukovinának az ukrán területei, továbbá a korábbi [sic!] magyar központok (megyék): Szepes, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, és Máramaros ukrán részei.
Az Ukrán Nemzeti Rada az adott körülmények között elvetette a kijevi Ukrajnával való egyesülés lehetőségét, mivel annak bel- és külpolitikai helyzete is rendkívül instabil volt!!!
A tények:
A köztársaság kikiáltása: 1991. augusztus 24. (A lakosság száma: 51,5 millió fő). A nemzetiségek száma: hivatalosan nyilvántartott 18, ahol nem szerepelnek a ruszinok, szlovákok stb. A magyarok száma 162 ezer fő. Ukrajna etnikai térképei a cikk legvégén tekinthető meg, érdekes, hogy 10 év alatt a 603 ezer négyzetkilométer alapterületű Ukrajna etnikai térképén az ukránok által lakott rész 50 %-ról 95 %-ra nőtt. Területe Oroszország után a második legnagyobb, Franciaországot és Spanyolországot is megelőzve.
Eddigi elnökök száma: 6 fő + egy ügyvivő.
A miniszterelnökök száma (32 év alatt): 18 fő + 3 ügyvivő.
Mindez a hely-, és irányvonal túlzott keresésének is betudható, de az a tény, hogy az egyik miniszterelnöknőt bő fél éves regnálása után börtönbe zárnak, ott méreggel meg akarják ölni, majd 2 év után újra miniszterelnöknek választanak meg további csaknem 3 évre. Elgondolkoztató a demokrácia ilyetén „tobzódása”.
Ukrajna tehát önálló ország lett, területének felén éltek jelentős túlsúlyban ukránok, a másik felén hozzávetőleg a 24 nemzetiség tagjaival nagyjából 16 millió más nemzetiségű állampolgárral vegyesen.
Ukrajna elsőként szakadt el a Szovjetuniótól, gyakorlatilag akkor kiáltották ki a köztársaságot, amikor Jelcin megszavazta a kommunista párt feloszlását (amely összetartotta a SzU. tagállamait (1991. augusztus 24.)). Ez egy akkor ukrán részről szerencsésnek mondható pillanat volt, hiszen a Szovjetunió szétesésekor, Csehszlovákia, majd Jugoszlávia felbomlásakor a legkevésbé az ukrán változásokra figyelt a világ.
Az államalapítással egy időben az oligarchák rögtön átvették a gazdasági hatalmat, s az emiatt tovább romló gazdasági helyzetet a nemzetiségek létével magyarázták, s ezzel kialakult az idegenellenesség, s az elérendő cél az ukrán politikai és katonai vezetés számára a nemzetiségek életének ellehetetlenítése, kényszer beolvasztása, az országból való önkéntes távozásának kikényszerítése, végső soron likvidálása volt.
(Saját tapasztalataim.
A ’90-es években rendszeresen jártunk Kárpátaljára mérnöktovábbképző tanfolyamokat tartani. Vendéglátónk, Dr. Vaszil Sepa (magyar felesége volt) az ukrán tud. akadémia tagja, elnöke, a nagybaktai kutatóintézet igazgatója volt. Tőle hallottuk az alábbiakat:
A feltörekvő oligarchák egyre növekvő fizikai atrocitásban részesítették a gazdasági egységek vezetőit, az általuk irányított egységek átadására kényszerítve őket. Szerinte a helyzet akkor fog normalizálódni, amikor az oligarchák többet nem tudnak rabolni és kénytelenek lesznek beforgatni a pénzüket a gazdaságba.
Az idegenellenességre példa a Beregszász főterén álló Petőfi szobor többszöri megrongálása, ugyanígy a Kárpátok bércén, a Vereckei hágónál felállított emlékművünk többszöri, brutális megrongálása, megalázása.)
Ukrajna egy elhúzódó nemzetállam kialakulásán megy át. A 2004-ben végbement bársonyos „félforradalom” (vagy államcsíny, puccs), de elsősorban az ezt követő Majdan-i forradalom alatt kezdett éledezni a nemzetté válás tudata. Sajnálatos az ukrán nép több évszázados intellektuális lemaradása, aminek következtében a nemzetállam építés esetében a kisebbségekkel szemben nem a beolvasztás jön számításba, hanem a kitaszítás különféle módozatai.
A 2014-15. évi háború okait és békekötését, a tűzszünet okait, s a tavaly kiújult háború indokait nem részletezem, mert ezek közismertek, illetve akik mindezeket másképpen látják, azokat nem én fogom megtéríteni, hanem a következmények.
Isten óvjon bennünket!
A forradalmi események a törvénnyel szemben zajlanak. A népakarat a törvény fölött áll.
A „narancsos forradalom” semmit nem oldott meg azokból a problémákból, melyek szükségessé tették kitörését. Nem oldotta fel a Nyugat (Európa) és Kelet (Eurázsia, Oroszország) közötti különbséget; a korrupt elit és a kifosztott lakosság közti ellentétet.
Zelenszkíj egy olyan „nép szolgája”, akit megválasztottak és van egy világmédia, amely „Kitartás! Éljen Bandera” kiáltással az utolsó ukránig harcoltatna, amerikai érdekből.
„Eredményként” feltételezhető, hogy Ukrajna státusza, területe hamarosan változni fog, s az ismét becsapott ukrán nép emberiesség elleni bűntettel elkövetésével vádolt népirtóként fog visszaemlékezni arra a Zelenszkijre, aki kakukk módjára etettette fiókáit a világ „madaraival”.
krajnában az eddigi egyetlen népszámlálást 2001-ben tartották. A hivatalos népszámlálási adatok szerint 24 megyéből 11-ben haladta meg az orosz anyanyelvűek aránya a 10%-ot. Emellett Kijevben (25,27%) és Szevasztopolban (90,56%) szintén magasabb volt az orosz ajkúak aránya 10%-nál. A Krími Autonóm Köztársaságban az oroszoké (76,55%) és a krími tatároké (11,33%) haladta meg ezt az arányt.
Ukrajna 24 megyéből áll. Ebből háromra tart igényt Oroszország, ahol több, mint 10 millió orosz él, jelentős túlsúlyban az ukránokhoz képest.
Ukrajna etnikai térképe a köztársaság kikiáltása (1992) előtt
Az összlakosság 35-40 %-a ukrán
Tehát 10 év alatt Ukrajnában az ukrán lakosság részaránya megduplázódott!!!!!!
Vinczeffy Zsolt
