Egyre kevesebbet lehetek bent a lakásban. Napközben már a kosárkámat is kiteszik a Gazdáék a tornácra. Félreértés ne essék, én is szívesebben vagyok kint a szabad levegőn, de egyszerűen az zavar, hogy se szó, se beszéd, kiraknak a lakásból, pedig még nem fedeztem fel minden részét. Itt kint persze sokkal jobb, mert nem szól állandóan a rádió, itt hallgathatom a madarakat, finom illatokat szimatolhatok, s mindig történik valami. Ráadásul, amióta le tudok menni a lépcsőn, a kis és nagy dolgomat a kertben végzem el, a fűben, s nem kell azt találgatnom, hogy a gazdáéknak tetszik-e, vagy sem. A lakásban ugyanis több helyet is kipróbáltam a vécézésre, de a Gazdáéknak egyik sem tetszett.
Az első útjaimat Pannikával tettem meg a tanyán. Úgy döntöttem, jobb, ha őt követem, mint ha megyek a magam feje után, és esetleg eltévedek. Így is el tudok talán tévedni, de ha Pannika is ott van a közelben, csak észrevesz a zöld fűben, és magával visz. Először a tisztára mosott ruhákat vittük ki a ruhaszárítóra. Nagyon izgalmas dolog volt, amikor a ruhákat egyenként szedte ki a kádból és felterítette a szárítóra. Hogy gyorsabban végezzünk egy ruhát én is kivettem a kádból, hogy odaadjam. Az ötletem nem tetszett neki, mert rám szólt, hogy: NEM! Kicsit elszomorodtam, de a vizes ruha úgy is nehéz volt nekem, viszont észrevettem a csipeszeket. Kétféle volt, az egyik színes, de szagtalan, a másikféle pedig jó fa illatú. Ebből ki is vettem egyet, hogy segíthessek a teregetésnél, de amikor a számba vettem, úgy éreztem, hogy jó ízű, és elkezdtem harapdálni. Persze ezt a segítségemet is észrevette Pannika, megint azt mondta, hogy: NEM, és kivette a számból a csipeszt. Bármit tehetek, semmi sem jó, keseredtem el, s egy kicsit odébb mentem. Kis idő múlva azért egy fa csipeszt csak kicsempésztem a kosárkából és eldugtam a magas fűben, hogy egyszer majd visszajövök és megkóstolom alaposabban.
A teregetés után egy hosszabb úton mentünk vissza a tanyához. Erre sokkal magasabb volt a fű, úgyhogy alig láttam ki belőle. Ez volt a kisebb gond. De ez a fű sajnos még harmatos volt, így vizes lett a bundácskám. Ráadásul állandóan csiklandozta az orromat és a fenekemet, amiért nem tudtam, hogy tüsszentsek, vagy nevessek. Éppen ezen gondolkoztam, amikor észrevettem a fűben egy fehér valamit, ami az egyik fűszálról a másikra szállt. Megállj, gondoltam és megtámadtam. Amire odaértem továbbrepült. A betyárját neki gondoltam, s üldözőbe vettem. Sokáig próbálkoztam, de hasztalan. Bele is fáradtam egy kicsit, hát repüljön oda, ahová akar, nekem már mindegy. Már majdnem a tornácnál voltunk, amikor észrevettem egy másik fehér valamit, egy lepkét, aki nekem hátat fordítva trónolt egy fűszálon. Egyetlen ugrással rávetettem magam és be is tudtam kapni. Én vagyok a legügyesebb kiskutya, gondoltam, de a számban mozgott valami. Elkezdtem tüsszögni, mire a lepke valahogy kirepült a számból. Jobb, ha iszom inkább valamit, mert nagyon megszomjaztam a lepkére, s felmentem a tornácra a tálacskámhoz.
Estefelé kicsit lehűlt a levegő és feltámadt a szél. Pannikával átmentünk a vendégházba felhúzni az ágyneműt. Nem a füvön mentünk, hanem a murvás gyalogúton. Hát ez az én fülemnek nem tetszett. Ahogyan a Pannika cipője rálépett a murvára, nagyon csúnya hangot hallottam. Egy darabig hősiesen hallgattam, figyeltem, de aztán Pannika mögé mentem, hogy megbüntessem a cipőt, amiért ilyen hangokat hallat. Most már a lepke eset óta azt is tudom, hogy hátulról kell támadni, mert úgy sikeresebb lehetek. Hamm, kaptam bele a cipőbe, mire Pannika egyet kiáltott, s rám szólt, hogy vigyázzak, mert ha véletlenül rám lép, akkor nagyobb bajom is lehet.
Persze az ágyazásnál már megint nem segíthettem, így lefeküdtem az ajtó előtti lábtörlőre, ami olyan volt, mint a frissen nyírt zöld fű, csak semmi szaga nem volt. Amikor végeztünk, és visszafelé mentünk a mi házunkba, már erősen fújt a szél. Ekkor vettem észre, hogy valami virág lóbálja a fejét. Odamentem és szagolgatni kezdtem, de semmi finom. Ekkor még jobban himbálódzott előttem, s már azon gondolkoztam, hogy ezt a virágot hogyan lehetne hátulról megtámadni, melyik az eleje és melyik a hátulja. Eközben még jobban bólogatott, hát nem tétováztam, neki ugrottam. Vauuuú, mondtam, mert valami nagyon megszúrta az orrocskámat.
- Carmen, ne bántsd a rózsákat! – mondta Pannika. Most már azt is tudhatod, hogy ezek nagyon szúrnak.
- Ezek a fránya rózsák. – gondoltam. Még vécézni sem jövök a közelükbe.
Igen mozgalmas napom volt a sok házimunkával és az új ismerősökkel. Megvacsoráztam és bevonultam a házikómba, amit jó, hogy épített nekem Zsoltigazda, mert az idő egyre rosszabb lett.
Olyan sötét lett az éjszaka, hogy a saját farkamat sem láttam. Illetve néha láttam rövid időre, amikor valami villámlott. Utána pedig valami olyan hangosan dörgött, hogy nagyon megijedtem tőle. Bár csak a délutáni murva hangját hallanám megint, mert az ehhez képest az zene volt. Egyre nagyobb dörgések lettek, és egyre közelebb. Nagyon féltem, s a mamára gondoltam. Ő biztosan kitalálna most valamit. De, hát a mamám nincs itt. Legalább a Gazdáék lennének velem. Közben elkezdett esni valami. De nem ám csak úgy, hanem mintha dézsából öntötték volna. Hát, így nem lehet aludni, s egyre jobban féltem. Igen, a gazdáék biztosan segítenének nekem. De ők bent vannak a házban, én meg kint. Hogyan tudnék nekik szólni, gondolkoztam. Néha, amikor kisebb volt az égzengés, halkan hallottam valami zajt. Egyenletes duruzsolásnak tűnt. Elindultam a hang irányába. Le kellett mennem a lépcsőn, ki kellett mennem az esőre, de a ház másik oldalán hangosabb lett a duruzsolás. Egy ablak alá érkeztem, s arra gondoltam, a Gazda alhat bent a szobában és azt hallom. Nekem sem kellett több, és elkezdtem torka szakadtamból vonyítani. Nemsokára Pannika jött ki a tornácra és engem keresett. Hátra is jött a ház oldalához, amikor megláttunk egymást. Felkapott is bevitt a nappaliba. Ott jól megráztam a bundácskámat, persze vizes lett tőle Pannika hálóingje is. Egy törülközőt hozott oda, s alaposan megtörölt. Közben állandóan vigasztalt, hogy nem kell félnem. Eddig még esőt sem láttam, de lesz benne részem bőven, ez a világ rendje, és egy kiskutyának ehhez is hozzá kell szoknia. Megígérte, hogy kapok egy kis friss tejecskét, de megérthetem, hogy a Gazdáék a házban laknak, a kutyák meg kint.
Hát mit tudnék erre mondani, gondoltam, különben is az lesz, amit a Gazdáék akarnak.
Kimentünk a tornácra, mármint a Pannika ölben kivitt és betett engem a házikómba. Bement és hozott finom tejecskét. Abból ittam egy keveset, majd irány az ól. Közben a vihar is elmúlt, csak az ereszekből ömlött az esőlé. Ennek viszont egyenletes megnyugtató hangja volt, úgyhogy lassan elbóbiskoltam.
Aludj el Te is szépen!
