Háború folyik Ukrajna területén, viselői mindkét oldalon szerencsétlen szláv férfiak (Ukrajna esetében további 23 nemzetiség), akik haláluk esetén anyákat, feleségeket, kedveseket, gyermekeket hagynak hátra. Súlyos sérülésük esetén halálukig ápolhatják őket azok, akiknek szükségük lett volna támaszként rájuk.

Számukra szinte közömbös, hogy a győztes, vagy vesztes oldalon maradnak, a legnagyobb ajándék az élettől, ha épen maradnak életben. A háborút nem ők indították el, a politikusaik ideológiával oltják őket be, ha ez sikerül, ha nem, akkor is harcolniuk kell. Töredékük harcol szívből a hazájáért (legalábbis azt hiszi).

Az államiság kérdése (Ukrajna múltja)

1933-ban a montevideói egyezményben, az Egyesült Államok vezérletével 20 ország deklarálta az államiság feltételeit, miszerint négy feltételnek kell megfelelni egy adott országnak, hogy elismert állam legyen. Ezek: az állandó lakosság, a meghatározott terület, saját kormány és a más államokkal való kapcsolatfelvételre való képesség, azok általi elismertség.

(A montevideói egyezmény vonatkozik az összes államra is.)

Ukrajna esetében volt egy átmeneti időszak, amikor Szovjetunión belül identifikálódott az alábbiak szerint:

Az ukránok által 20 %-os részarány felett lévő terület a jelenlegi Ukrajnának nevezett ország méretének durván egyharmada.

 Ennek megfelelően Ukrajna 1991. augusztus 24.-től 2022. február 24.-ig létezett, hiszen területe most nem meghatározott, s egy szomszédos ország nem ismeri el. Itt is ellentmondás van, hiszen Ukrajna 1991. augusztus 24.-én kiáltotta ki önmagát, de a Szovjetunió csak 1991. december 31.-én szűnt meg.

Ukrajna 1991-ben kikiáltott területének történelmi kialakulása.

Az eredeti ukránok által (is) lakott terület nem éri el a 300 ezer km2-et, (a jelenleg vallott terület felét sem). Ez mindaddig nem jelentett „gondot”, amíg a nagy Szovjetunió részét képezték. Gyakori megfogalmazás, hogy a mai Ukrajna területe milyen országhoz tartozott, ami

ugyanazt jelenti, mint az, hogy a mai Ukrajna milyen országok területét birtokolja. Nem csoda hát, hogy az ország területén – nagyrészt – egy tömbben élő más nemzetiségű állampolgárok nem tartják hazájuknak Ukrajnát.

Ukrajna nemzetté válása

Ukrajna nemzetté alakulása a második világháború alatt és után a nacionalizmus feléledésével indult el. 1943. február 9-én a mai északnyugat-ukrajnai Parosla falu lengyel lakosai ellen az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett tömeggyilkossággal kezdődött a volhíniai mészárlás, mely 1945 februárjáig folytatódott, és több mint százezer lengyel áldozattal járt.

Az ukrán nacionalizmus kialakításának legfőbb alakja az 1959-ben meggyilkolt Sztepan Andrijovics Bandera volt, aki konkrét utasításokat adott követőinek a zsidók, lengyelek és oroszok elleni pogromok végrehajtására, sőt a különféle kivégzési módok némelyikének ötlete is tőle fakad, így például a nevezetes “fűrészes” módszer, amelyet jelenleg nem részleteznénk, legyen elég annyi, hogy nőkön előszeretettel hajtották végre. 

A tömeggyilkos Banderáról 2009-ben kiadott bényeg (a demokrácia bizonyítékául)

A nacionalizmus napjainkban is élénken él Ukrajnában. Az Azov zászlóaljat hivatalosan 2014. május 5-én alapították meg Bergyanszkban, az Azovi-tenger ipari kikötőjében. Első parancsnoka Biletszkij lett. Tőle ered az egység jelképe is, a horogkeresztre hasonlító szimbólum, amelyet már 1930-tól használtak szélsőjobboldali szervezetek. Az orosz- és magyar- és általában kisebbségellenes, soviniszta Azov zászlóalj egyre kegyetlenebb tetteket hajt végre, még a saját szóvivőjük is beismerte, hogy jó néhányan “neonácik” közülük. Tagjai szélsőséges elemek, börtönből szabadultak, neonácik, futballhuligánok, Majdan-téri „forradalmárok”.

Le kell azonban szögezni, hogy az ukrán nemzetiségűek nagyobb része nem nacionalista. Formailag náluk is elfogadják a rájuk erőltetett elveket, mint annak idején mi is megtettük a szocializmusban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a háború kitörése óta Ukrajna területét elhagyott 12-15 millió ember, akik nagy részét menekültnek könyvelhetünk el.

A „demokratikus” Ukrajna igazgatása

A köztársaság kikiáltása: 1991. augusztus 24. (A lakosság száma: 51,5 millió fő). A nemzetiségek száma: hivatalosan nyilvántartott 18, ahol nem szerepelnek a ruszinok, szlovákok stb. A magyarok száma 162 ezer fő. Érdekes, hogy 10 év alatt a 603 ezer négyzetkilométer alapterületű Ukrajna etnikai térképén az ukránok által lakott rész 50 %-ról 95 %-ra nőtt. Területe Oroszország után a második legnagyobb, Franciaországot és Spanyolországot is megelőzve.

 Eddigi elnökök száma: 6 fő + egy ügyvivő.

A miniszterelnökök száma (32 év alatt): 18 fő + 3 ügyvivő.

A miniszterelnökökben való „dúskálás” okai mögött, a hatalomért, a tulajdonlásért vívott harcot kell érteni.

 Mindez a hely-, és irányvonal túlzott keresésének is betudható, de az a tény, hogy az egyik miniszterelnök(n)őt bő fél éves regnálása után börtönbe zárnak, ott méreggel meg akarják ölni, majd 2 év után újra miniszterelnöknek választanak meg további csaknem 3 évre. Elgondolkoztató a demokrácia ilyetén „tobzódása”.

Yulia Tymoshenko

 Ukrajna tehát önálló ország lett, területének felén éltek jelentős túlsúlyban ukránok, a másik felén hozzávetőleg a 24 nemzetiség tagjaival nagyjából 16 millió más nemzetiségű állampolgárral vegyesen.

A nemzetiségekkel való bánásmódban két alapvető hibát követett el a mindenkori ukrán vezetés. Az egyik az erőszakos beolvasztási politika, amely révén a nemzetiségek szerzett (eleve adott) jogait csorbították meg/ vették el. (Ismerős a magyar szimbólumok megalázása, tönkretétele, megsemmisítése, valamint a magyarok vezetői pozíciókból való kizárása, a nyelvhasználat megtiltása. Mindezt az összes nemzetiség esetében is gyakorolták, folytatják.) A másik hiba, hogy amíg a hazánktól Trianont követően elvett országnyi területeken előírták, hogy a nemzetiségi arányokon tilos változtatni, addig a kedvezményezett országok gőzerővel törekedtek a népességek keverésére. Ezt az ukránok nem alkalmazták, részben a terjedő nacionalizmusuk miatt. Így fordult elő, hogy a nemzetiségek Ukrajna területén egy tömbben maradtak. Ez főként a Krím és Dombasz esetében okozott feszültséget, ahol az orosz anyanyelvűek éltek/élnek többségben. Ezek ellehetetlenítésére az ukrán politikai vezetés mindent megtett, melynek formái a munkahelyi leváltástól, a fizetéscsökkenésig, a fizikai atrocitástól a konkrét gyilkosságokig terjedtek. (10-14 ezerre tehető az emberölések száma, több százezerre az önként Oroszországba dezertáltaké.)

A háború előzményei

A NATO szerepe és bővülése

Első szakasz: az Alapító Atyák (12 ország) 1949-ben létrehozzák az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, a NATO-t.

A második szakasz: 1952-1982. Az új belépők: A NSzK, Spanyolország, Törökország.

A harmadik szakasz:  1999-ben: Magyarország Csehország, Lengyelország. 

A negyedik szakasz:  2004-2009 között: Észtország, Lettország, Litvánia,

Románia, Bulgária, Albánia, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia.

Az ötödik szakasz:  2017–2020: Észak-Macedónia, Montenegró.

Ezzel az Oroszországi föderáció nyugati részén közvetlenül határossá vált a következő NATO-tagokkal: Norvégiával (NATO alapító taggal), Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Lengyelországgal.

A NATO 4x30-as megállapodása:

A NATO-nak 30 napon belül 30 szárazföldi zászlóaljat (egyenként 600-1000 fővel), 30 vadászgép századot (12-24 géppel) és 30 hadihajót kell bevetésre készen kiállítani.

Az NDK összeomlása után Németország NATO csatlakozásakor az amerikai külügyminiszter ígéretet tett Oroszországnak, hogy nem terjeszkedik keletre tovább, állította Moszkva.

Ezt a megállapodást már 1949-ben alapító tagként Norvégia esetében, majd 1999-ben Lengyelország, utána 2004-ben a Balti-államok csatlakozásával is megszegte a NATO.

Amerika ezt a megállapodást tagadja, azt állítja, felelős vezető sohasem tett ilyen ígéretet, és követeli Moszkvától, mutasson erre vonatkozóan írásos dokumentumot.

Aztán előkerült egy nyugati írásos feljegyzés, ami az oroszországi álláspontot támasztja alá – de ez nem jogi érvényű dokumentum.

Ezután a NATO keleti terjeszkedését a Nyugat sem vonja kétségbe, legfeljebb az ezzel kapcsolatos moszkvai vádakat hagyja figyelmen kívül.

Oroszország biztonsági érdekeire hivatkozik, amikor Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága ellen foglal állást, amire a nyugati válasz: nincsenek kőbe vésve az egyes országok, a régiók biztonsági követelményei.

 A fentiek miatt, valamint Ukrajna a területén élő 12-14 millió orosz nemzetiségű állampolgár életének ellehetetlenítése miatt Oroszország többször tett figyelmeztetést a helyzet megváltoztatását kérve, eredménytelenül.

Rendszerváltás Ukrajnában

 Viktor Janukovics elnök 2013. novemberében hozott váratlan döntése váltott ki elégedetlenséget, miszerint nem írja alá az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást, ehelyett az Oroszországgal és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb kapcsolatok ápolása mellett dönt.

(Megjegyzés: Janukovicsot fiatalkorában kétszer is elítélték, egyszer rablásért, egyszer pedig erőszakos támadásért, mely állítólag nemi erőszak volt. Emellett a Transparency International Janukovicsot helyezte az első helyre a világ legkorruptabb személyeinek listáján. Ukrajnában egyébiránt valamennyi korábbi és későbbi elnökről elmondható ugyanez.)

 Ezután az euromajdan tömeggyűlései és tüntetései kezdetét követően Victoria Nuland, az Egyesült Államok térségért felelős magas rangú diplomatája, beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok 1991. óta mintegy 5 milliárd dollárt költött un. demokráciaerősítő programokra Ukrajnában.

Közben (ennek is köszönhetően) a Majdan hatalmas (?) tiltakozó táborrá vált, amelyet több ezer tüntető foglalt el.

Ezalatt John Kerry amerikai külügyminiszter és Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkár ukrán ellenzéki vezetőkkel találkozik Münchenben 2014.-ben

Nuland és Pyatt, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete megvitatta az ajánlatot, a lehetséges miniszterelnöki poszt kapcsán több ellenzéki személyiségről is megosztották egymással véleményüket. Nuland azt mondta Pyattnak, hogy Arszenyij Jacenyuk lenne a legalkalmasabb jelölt erre a posztra.  Nuland azt javasolta, hogy inkább az ENSZ-nek, mint az Európai Uniónak kellene részt vennie a helyzet politikai megoldásának keresésében.  2014. február 4-én közzétették a YouTube-on a lehallgatott beszélgetést, mely hatalmas vihart okozott mind az EU-ban, de főként Moszkvában, amely állította, hogy a „színes forradalmat” tulajdonképpen az Egyesült Államok szervezte, a Majdan téri eseményeket a CIA tervezte meg.

                                            John Kerry amerikai külügyminiszter és Victoria Nuland európai                   

                                            és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkár ukrán ellenzéki

                                                     vezetőkkel találkozik Münchenben 2014-ben

Ennek következtében Janukovics és a parlamenti ellenzék február 21-én megállapodást írt alá egy ideiglenes egységkormány, alkotmányos reformok és előrehozott választások megteremtéséről. A rendőrség még aznap délután elhagyta Kijev központját, majd Janukovics és más kormánytagok még aznap este elmenekültek a városból. Másnap a parlament ideiglenes kormányt állított fel.

                  Euromajdan             

A méltóság forradalmát hamarosan követték a 2014-es oroszbarát zavargások Ukrajnában és a Krím orosz annektálása, amelyek később orosz-ukrán háborúvá alakult át.

Ekkor egy szeparatista offenzíva zajlott több ezer „szabadságát töltő”, „önkéntesként csatlakozó” orosz katona támogatásával. A polgárháborúvá eszkalálódott harcok beszüntetése végett béketárgyalásokra került sor, melynek eredményeként került aláírásra a minszki egyezmény. A megállapodást Ukrajna és Oroszország mellett, Franciaország és Németország vezetőinek közvetítésével dolgozták ki. Az egyezményt Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői Minszkben 2014. szeptember 5-én írta alá.

A megállapodást - státuszuk elismerése nélkül – aláírták a szeparatista Donyecki és  Luhanszki Népköztársaság  vezetői is. Ez az egyezmény az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Dombász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását. A megállapodás ellenére nem értek véget a harcok.

 A második minszki egyezményt 2015. február 12-én írták alá. Tartalma az előzőhöz hasonló, de valamivel részletesebb.

 Az egyezmény szerinti területi felosztás

 Az oroszbarát Janukovicsot a nyugatbarát – ideiglenes miniszterelnökként - Olekszandr

Turcsinov követte (2014 február 23.-tól jünius 17.-ig), majd a kiírt államfői választásokon nyertes Petro Porosenko következett (2014. június 17.-től, 2019. május 20.-ig) 

Petro Porosenko nagyvállalkozó, Ukrajna 7. leggazdagabb embere 1,7 milliárd dollár vagyonnal. (27 cég, köztük néhány autógyár és egy tv-csatorna tulajdonosa,)

 A 2019. évi népszavazás első fordulóján Zelenszkij 43,9 %-ot ért el, a második fordulót pedig 73,2 %-al nyerte a szavazók 95 %-ának részvételével.

 Nem sokkal a választások után 2019. decemberében a főügyészi hivatal kérelmezte Petro Porosenko korábbi ukrán elnök letartóztatását, a bíróság pedig el is rendelte őrizetbe vételét. 2022. januárjában a kijevi bíróság korlátozó intézkedéseket rendelt el Petro Porosenko volt ukrán elnökkel szemben, aki hazaárulás vádjával jelent meg a bíróságon. Emellett a bíróság elutasította, hogy 36 millió dolláros óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezzék.  

 Az ukrán kormány 2021.-ben jóváhagyta azt az elképzelést, amely szerint az USA légvédelmi ütegeket telepíthet Ukrajnában. 

Olekszij Reznikov, ukrán miniszterelnök helyettes arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem provokálási szándékkal teszi ezt Oroszországgal szemben, pusztán korszerűsíti Ukrajna légvédelmét. Hozzátette, félreértették korábbi szavait, hiszen 

NEM AMERIKAI TÁMASZPONTOK ENGEDÉLYEZÉSÉRŐL, CSUPÁN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK UKRAJNÁNAK NYÚJTANDÓ KATONAI TÁMOGATÁSAINAK LEHETŐSÉGEIRŐL BESZÉLT.

Emellett a minszki megállapodások szellemétől függetlenül az ukrán vezetés fokozta a dombász területén (többségben) lakó orosz nemzetiség elleni intézkedéseket, amivel tovább fokozta az Oroszország elégedetlenségét. Ne felejtsük el, hogy a háború „derekán” az ukrán politikának a legfontosabb teendője volt a munkácsi magyar Turul emlékmű eltávolítása, és a magyar nyelv használatának iskolákon belüli betiltása (a tanítási szünetekben is). Tették ezt annak ellenére, hogy Magyarország naponta 10 ezer ukrán menekültet fogadott-, és látott el, valamint a kárpátaljai magyarság ezres nagyságrendben fogadott be ukránokat a saját lakásukba, ellátással.

 Ezután, 2023. február 24.-én elkezdődött a különleges katonai beavatkozásnak nevezett orosz támadás Ukrajna ellen, amit egy tűzszünettel le lehetett volna állítani, állította David Arahamia, az ukrán delegáció egyik vezetője azt mondta az ukrán médiának: 

„Oroszország megígérte, hogy leállítja az Ukrajna elleni támadást, ha az ukrán kormány alkotmányt módosít, és semlegességet fogad, illetve felhagy véglegesen a NATO-hoz való csatlakozás ambícióival”.

 Ukrajna azonban erre nem volt hajlandó, mert nem hisz az orosz ígéretnek, inkább az uniós tagországoktól levetett, részben használható hadfelszereléssel harcol egy atomnagyhatalom ellen.

 Emlékeztetőül: az Egyesült Államok legfelső vezetése, Biden elnököt is beleértve még 2022. február 24.-e előtt kinyilvánította, hogy csapatok odavezénylésével nem támogatná Ukrajnát akkor sem, ha Kijevet megtámadnák az Oroszországi Föderáció fegyveres erői – ami be is következett. (Az USA csapatokat valóban nem küldött, csupán 170 milliárd dollárral segítette Ukrajnát a honvédő harcának megvívásában. Ennek a 170 milliárdnak a 90 %-a más jogcímeken vissza is került az államokba.

 Itt szükségeltetik megjegyezni, hogy Oroszország (az oroszok) a történelem sorág egyszer lépték át a Kárpátok vonalát nyugatra, hadi szándékkal. Ez sajnos velünk, magyarokkal volt összefüggésben, amikor az 1849/49-es szabadságharcban a Habsburgok nem bírtak el velünk, és segítségül hívták a cári hadakat. Az oroszok önként, vagy hódító szándékkal nyugat felé soha nem viseltek háborút. A második világháború végén, illetve 1956.-ban volt fegyveres beavatkozásuk, de a világháború során ellencsapást mértek az őket támadókra, ’56-ban pedig Kádár meghívására jöttek fegyveresen, mint Szovjetunió, s főképp ukrán csapatokkal.

De miért harcolnak az ukránok?      (Ukrajna jelene)

 Ukrajna és Oroszország megállapodást ír alá Ukrajna fekete-tengeri gabonaexportjának újraindításáról, amely a remények szerint lehetővé teszi, hogy Ukrajna, a világ ötödik legnagyobb búza exportőre, valamint a kukorica és az árpa jelentős exportőre, közel öt hónap után először oldja fel több millió tonna gabona zárolását, és potenciálisan elhárítja a fenyegető katasztrofális globális élelmiszerválságot az afrikai - harmadik világ számára. Ukrajna csakis az ENSZ-szel és Törökországgal ellenjegyzett egyezményt kívánt kötni Oroszországgal, mert Kijev nem hajlandó semmit sem aláírni Moszkvával - írja a Guardian. (2022.)

 Az ukrán gabona elöntötte az Unió országait, ami ellen ezek az országok mindezidáig védelmet nem kaptak. Az is hírlik, hogy ez a gabonaexport nem az éhező afrikaiak igényeit elégíti ki és még az ukrán gazdákon sem segít, hanem az ukrán oligarchákat, a nyugati nagyvállalatokat és befektetőket gazdagítja.

 A kérdés megvizsgálására lehetőséget ad az Oakland Institute nemrég publikált jelentése, amely hatalmas háttéranyag (179 forrás) feldolgozásával igyekszik képet adni arról, hogy:

 kinek a kezébe került a világ élelmezésében igen fontos szerepet játszó ukrán termőföld nagy része, és hogy ez milyen körülmények között és kiknek a közreműködésével történt. 

 Ukrajna a 33 millió hektárnyi szántóföldje (összehasonlításképpen Magyarország mezőgazdasági területe 5,4 millió hektár) a világ legtermékenyebb termőterülete. Ez a terület, az 1990-es évek eleje óta folytatott privatizáció és a korrupt kormányzás következtében egy új oligarchia kezében összpontosul. Mintegy 4,3 millió hektárnyi területet művelnek nagyüzemi mezőgazdaságban, amelynek túlnyomó      része – hárommillió hektár – mindössze egy tucat hatalmas agrárvállalkozás kezében van. Emellett a kormány szerint mintegy öt millió hektárt (két Krím nagyságú területét) „loptak el” magán érdekeltségek az ukrán államtól. Az oligarchák és a nagy agrárvállalkozások által ellenőrzött földterületek így összességükben meghaladják a kilenc millió hektárt, ami az ország szántóterületének 28 százaléka. A maradék területen több mint nyolcmillió ukrán gazdálkodó osztozkodik.

 A tíz legnagyobb földbirtokos cég közül egy kivételével mindegyiket külföldön jegyezték be, főként olyan adóparadicsomokban, mint Ciprus vagy Luxemburg.

Kik a legnagyobb földtulajdonosok?

 A legnagyobb földtulajdonosok között oligarchák és különféle külföldi, főként európai és észak-amerikai érdekeltségek egyaránt megtalálhatók. Ezek a cégek gyakran holdingtársaságok, és általában leányvállalataikon keresztül végzik a tevékenységüket. Ezek közül a legjelentősebbek a következők.

 Ukrán oligarchák

A legnagyobb földtulajdonnal rendelkező hat ukrán oligarcha

1.                                                                          táblázat

 Számos agrárgazdasági céget a párizsi, londoni, vagy varsói tőzsdén jegyeztek be.

Az első 3 (stróman) oligarcha birtoka megegyezik a 10 legnagyobb cég által birtokolt területtel (2. táblázatban).

A 10 legnagyobb cég által birtokolt terület Ukrajnában

2. táblázat 

 Nézzük a „piacvezető” Kernel holding (ukrán strómanja: Andrij Verevszkij) vezető részvény tulajdonosait! 

A Kernel holding 10 legnagyobb részvénytulajdonosa

                                                                                                 3.táblázat

De kik a hitelezők?

 A részvényeseken és befektetőkön túl az, hogy ki ellenőrzi a legnagyobb agrárcégeket a cégek eladósodottságának mértékétől is függ. Ez néhány vállalat esetében igen jelentős, ami a hitelezőknek bizonyos szintű ellenőrzést biztosít a cégek működése és eszközei felett. Az elmúlt években az ukrán agrárvállalkozások számára az európai bankintézetek kulcsfontosságú hitelezők voltak. Ahogyan azt a 4. táblázat részletezi, az EBRD, az EBB és a Világbankhoz tartozó IFC az elmúlt 15 év során csak a hat legnagyobb ukrán földbirtokos cégnek 1,7 milliárd dollárt kölcsönzött.

 2008 óta a legnagyobb ukrajnai földtulajdonosokat finanszírozó európai intézmények és a Világbank (IFC),

(millió USD)

4.  táblázat

 Drasztikus strukturális kiigazítási programok

 A 2014-es Majdan-fordulatot követő Európai Unió-párti kormány beiktatása óta az IMF, a Világbank, és az EBRD egy masszív strukturális kiigazítási programmal alapozta meg a nagyszabású privatizációt Ukrajnában.

 Ukrajnának 2014.-ben az IMF-től kapott 17 milliárd dolláros mentőcsomagért és a Világbank további 3,5 milliárd dolláros segélycsomagjáért egy sor megszorító intézkedést kellett meghoznia. Ezek az intézkedések kiterjedtek az állami nyugdíjak és bérek csökkentésére, az állami víz- és energiaellátás reformjára, a bankok privatizációjára és az ország áfa-rendszerének megváltoztatására. Az európai integráció előfeltételeként az EU jogilag kötelező politikai és gazdasági reformokat is előírt, amelyek támogatták a gazdaság privatizálását.

A strukturális kiigazítási program részeként meghozott olyan intézkedések, mint:

 a piaci közüzemi tarifák bevezetése és a nyugdíjreform, a közszolgáltatások leépüléséhez, a gázár, továbbá a közüzemi díjak emelkedése pedig az ukránok elszegényedéséhez vezettek.

2013. és 2019. között a havi átlagbér 80 dollárnak megfelelő összeggel lett kevesebb. Ez a csökkenés magas inflációval párosult, amely 2015.-ben 43 százalékkal tetőzött. Ez idő alatt a gáz ára – amely a legtöbb ukrán számára a fűtés, a meleg víz és a főzés fő forrása – tizenkétszeresére emelkedett. A 2017.-ben bevezetett nyugdíjreformok is szerepet játszottak a lakosság elszegényedésében. Az ukrajnai egyedülálló nyugdíjasok mintegy 80 százaléka a hivatalos szegénységi küszöb alatt él. (Ismerős, ugye?)

 2021.-ben Ukrajna volt Európa legszegényebb országa, ahol az egy főre jutó GDP 4835 dollár/év volt. 2014.-ben az ország szegénységi rátája 28,6 százalék volt, mely arány 2016.-ra megduplázódott és elérte a megdöbbentően magas 58,6 százalékot. Bár az utóbbi években e ráta némileg csökkent, a legutolsó rendelkezésre álló 2019.-es adat szerint továbbra is magas, 41,3 százalék.

Ez történt a nyugatbarát kormányzat hatalomátvétele óta, 2014. és 2021. között. Az ukrán nép életszínvonala drasztikusan csökkent, a földterületek és természeti erőforrások jelentős része nyugati oligarchák kezébe került. Akkor ki az ukrán nép ellensége?

 Hogyan került az Ukrán föld az oligarchák és a külföldi befektetők kezébe?

 A Szovjetunió 1991-es felbomlása előtt minden föld az állam tulajdonában volt, a gazdák állami és kollektív gazdaságokban dolgoztak. Az 1990.-es években az IMF és más nemzetközi intézmények irányításával és támogatásával

a kormány privatizálta Ukrajna termőterületeinek nagy részét, ami lehetővé tette, hogy a földek egyre inkább egy új oligarchákból álló osztály kezében összpontosultak.

A mezőgazdasági földterületek értékesítésére vonatkozó moratórium feloldása és a földpiac létrehozása 2014. óta a nyugati pénzügyi intézmények egyik legfontosabb követelése volt.

 Valamennyi pénzintézet, az EBRD, az IMF és a Világbank mind ezt szorgalmazta annak érdekében, hogy az agrárvállalkozások és a magánbefektetők számára bővüljön az ukrán termőföldekhez való hozzáférés. Az EBRD például közel 2 milliárd dollárt költött az ország vezető agrárvállalkozásainak támogatására, miközben nyomást gyakorolt a kormányra, hogy a magánberuházások növelése érdekében hajtsa végre a földreformot, vagyis a föld eladására vonatkozó moratórium feloldását.

Az IMF az érintett minisztériumokkal és a Világbankkal együtt közös munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata az volt, hogy az ukrán földpiac megnyitása és a földeladás lehetővé tétele érdekében törvénytervezetet dolgozzon ki.

Mindez kedvezőtlenül érintette a kistulajdonosokat, és mind 2019.-ben mind 1920.-ban nagyszabású tüntetések voltak a termőföldek értékesítését szabályozó törvények módosítása ellen. A kistulajdonosok gyakorlatilag nem kaphattak fejlesztési kölcsönt, s aki igen, az óriási kamatra kapta.

(Ha rosszmájú lennék, mondhatnám, hogy az orosz-ukrán háború kifejezetten jól jött a nyugati gazdasági intervencióról való figyelem elterelésére.)

Ukrajna jövője

Ukrajna létszámának alakulása:

a megalakulás évében,  1991.-ben: 51.5 millió fő

                                      2021.-ben: 43,7 millió fő

                                      2022.-ben: 37,6 millió fő ekkor 21 millióan hagyták el az országot, de     

                                                                                         12 millióan visszajöttek, így

                                      2023.-ban: 28,6 millió fő

Előrejelzések szerint     2033-ra a 26-35 millió fő között várható a lakosság létszáma.

(Ennek a hektikus létszámváltozás okának indoklását a kedves olvasóra bízom.)

 Mindenesetre a mai államfői bejelentés szerint az eddigi háborús veszteség Ukrajna részéről 31 ezer fő, azaz napi negyven. Ez az érintetteket leszámítva nem nevezhető drámainak.

 Ukrajna jövőjével kapcsolatos álláspont, hogy elegendő lőszer és hadianyag birtokában legyőzik az oroszokat, de egy mai bejelentés szerint vannak hazánkkal kapcsolatos elképzeléseik is, idézem:

Pavel Zsebrivszkij szerint Magyarország szemtelen politikát folytat Ukrajna ellen, ami komoly aggodalmakat kelt, ezért a magyar vezetők tudtára kell adni, hogy Ukrajna megerősíti pozícióit Kárpátalján. 

Pavel Zsebrivszkij

A Donecki Polgári-Katonai Közigazgatás korábbi elnöke fenyegető hangon közölte, hogy a 128-as számú hegyivadász dandár egymaga képes szétverni az egész magyar honvédséget 30 óra alatt, mielőtt a NATO egyáltalán észrevenné, írja az ua-reporter.
Természetesen ezt nem kell komolyan venni, hiszen a különféle ukrán vezetők – élükön Zelenszkijjel – eddig már mindenkit kiosztottak a német kancellártól kezdve az USA vezetéséig, a pápától kezdve az őket erőn felül támogató lengyelekig.

 De foglalkozzunk Ukrajna jövőjével, s ne az ő szemszögükből! Az országuk jövője nagyban összefügg az Unió jövőjével. Ha Macron nem veszi figyelembe, hogy Franciaország népsűrűsége 20-szor nagyobb, mint Oroszországé, és ha a francia őslakosságával beszállna a háborúba, egy atomtámadás esetén ki tudja, mi lenne az országában amúgy is elégedetlenkedő bevándorlókkal. (Helyében lemondanék a „Napóleon nyomában” című „számháborúról”.) Oroszország pedig bajban lenne, ki érdemel meg egy-egy töltetet úgy, hogy a szomszédos országok – mondjuk Svájc, Ausztria és Magyarország – ne kapjanak egy kis atomfelhőt. Mindenesetre a szájkaratéban jeleskedő nyugati politikusok meglepődhetnének, hogy ők nem így gondolták, már abban az esetben, ha túlélik.

 De induljunk ki egy optimistább megoldásból, mondjuk, Oroszország visszakapná a Krímet és Dombászt, s végre megnyugodna. Felesleges azzal riogatni a volt gyarmattartó országok állampolgárságát, hogy Oroszország meg sem fog állni – egyelőre – Doverig.

Egyébként gondolkozott-e már felelős politikus, hogy egy Dombász és Krím nélküli „kis-Ukrajna” esetében is jogos elvárás lenne Oroszország részéről, hogy ne legyen NATO tag, s a területén ne legyenek nyugati nukleáris és biológiai támaszpontok.

 Szóval megszületik egy örökre szóló átmeneti béke, aminek a feltételeit a nyugati fél biztonsági okokból rendszeresen megszegi. Ukrajna pedig kivívná a függetlenségét (Oroszországtól), s gyarmatává válna az őt folytonosan és önzetlenül segítő nyugati finánctőkének. Ukrajnáé maradna a himnuszuk és a zászlójuk, a természeti erőforrásaik és munkaerejük felett az őket segítő gazdasági érdekcsoportok fognak rendelkezni.

 Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz – meddig fog élni – Zelenszkivel, aki egyrészt „vágóhídra” vitte a honfitársait, másrészt hosszútávra – talán örökre – elzálogosította azt az országot, amelyet fel akart emelni.(?) Ő egy hazaáruló, de csak akkor, ha ő ukrán.

Tönkrezúzott ország, halottak százezrei (?), a szláv testvérek ellenségekké váltak, és se pénz, se posztó….